Felvétel van arról, hogyan tanított lopni a balos jelölt

"Lopni az tud, aki profi a szakmájában. Hát én úgy pofán b*sztam a Hunvaldot is, szó szerint. Hamis volt a diplomája." Ezeket állítólag Garabits Károly VII. kerületi képviselőjelölt mondta a Magyar Nemzet által publikált hangfelvételen.

Advertisement

Ma a remek leleplezések napja van. A Nemzet rövid hangfelvételekkel dúsan megspékelt cikkében egy valószínűleg 2012-ben rögzített beszélgetést ismertet. A főszereplő a lap szerint Garabits Károly, aki korábban már volt MSZP-s és független kerületi képviselő, de a helyi Fidesz alelnöke is, most pedig az MSZP, a DK, az Együtt–PM és két civil szervezet támogatásával indul.

Advertisement

Furcsa ez a beszélgetést, mert amennyire a szétszabdalt részekből szintetizálni lehet, emberünk hosszan, részletesen kérdkedik azzal, hogy micsoda történytelenségeket követett el. Mintha a Tolvaj Politikusok Szabadegyetemén lennénk egy Önkormányzati lopáslehetőségek és korrupciós perspektívák című szemináriumon.

A legjobb szövegek:

– Idióta Hunvaldéknak megmondtam: lopni az tud, aki profi a szakmájában, az amatőr az megbukik. Érted?

– Hát én úgy pofán b*sztam a Hunvaldot is, szó szerint, meg a Gált is (…) Két cigány gyerek mellettem, azt mondom, ne is próbáljatok fölállni.

– Alig tudtam kicserélni, eltenni az eredetit. Mert tudod, a másolat az nem bűncselekmény, tehát a fénymásolat az nem okirat, a fénymásolat az nem okirat-hamisítás

– De hát mondjuk itt minden, a VII., a XIV., a XV. kerületi rendőrkapitány mind barátom, érted, tehát nagyon nem kell félnem, van háromféle rendőrigazolványom, ha megállítanak, jaj elnézést

Vélemény, hozzászólás?