Überfeminin cikk
Meglovagolva azokat a rezgéshullámokat, amiket Széplábi szerzőtárs macsós cikket kiváltott, gondoltam, lehúzom a róka második bőrét, és jól megmondom a pasiknak az igazságot, ha már gendervita, akkor én is beszállok.
Előzetesen rögtön tisztáznám, semmi bajom a fiúkkal, itthon is van belőlük pár darab, nem vagyok úgy, mint az egyszeri szingli a zsiráffal. Nekem lakásba is kellenek.
Számos előnyük van, csomagok cipelése, pók leszedése a sarokból, amiket képes lennék egyedül is megcsinálni, na jó, a duguláselhárítást nem.
Mint ahogy Széplábi kolléga szerint egy nő síkhülye a költözéshez, én éppúgy elmondhatom, nem láttam még olyan heteroszexuális, nőkkel normális, funkcionális együttélést kialakítani képes hímet, akit felelős női párja el merne engedni egyedül ruhát, cipőt venni.
A férfiak nagyjából három csoportba oszthatók stílus szempontjából, a „leszarom” csoport, zokni szandival, lábszárközépig érő, félhosszú nadrág nyáron, borzasztó pulóverek, enyhén bolyhosodva a hason, a normcore olyan messze van tőlük, mint Max Mara haute couture kollekciója a kilós turi árukínálatától. Ők azok, akik a legritkább esetben vesznek új cuccot maguknak, ahhoz már valami nagyon nagy baleset kell, hogy kidobjanak egy-egy darabot. Ennek a csoportnak a tagjait a nadrág láb közötti elvékonyodása, kiszakadása sem zavarja, „nem vagyok a Mojszejev együttes tagja, hogy terpeszugrásokkal szórakoztassam a kollégákat, ülve meg úgysem látszik”. Nem járnak shoppingolni egyáltalán. Új ruhadarabjaikat általában onnan szerzik, ha valamelyik családtag kiszelektál valamit, arra lecsapnak, méretezési különbségektől függetlenül, „majd hordom nadrágövvel, a szárát meg felhajtom”. Ha valaki centivel a kezében nőt lát férfiosztályon nadrágokat nézegetni, biztos lehet benne, az illető hölgy ilyen „leszarom” férjjel, fiúval vagy apával rendelkezik otthon.
A második csoport a „jó lesz az”. Időnként vesznek pár cuccot, bár stílusuk leragadt valahol a nyolcvanas évek végén, a Budapestre gyógyfürdőzni járó bajor kisvárosi nyugdíjasok mellettük Armaninak tűnnek. Armani az, akinek a keresztneve nem Emporio, hanem Giorgio.
A „jó lesz az” csoport tagjait időnként el lehet vinni vásárolni, persze, ehhez hosszas egyeztetés szükséges, míg kiböknek egy bánatos péntek délutánt, majd többször elhalasztják a beszerzést, munkahelyi problémákra, fejgörcsre vagy PMS szindrómára hivatkozva. Általában már a második üzletben hátfájást vagy térdficamot kapnak, legszívesebben megvennék az elsőként felpróbált ruhát vagy cipőt, „jó lesz az” felkiáltással. Szezonvégi kiárusításon, kuponos napon nem szabad velük üzlet közelébe sem menni, hirtelen tömegiszonyuk lesz. Közepesen karbantarthatók, divatosabb darabokat nem hajlandóak fel sem próbálni „ne is add be a próbafülkébe, szerintem ez női pulóver”. Nőinek minősül minden cucc, ami nem kőkonzervatív vagy dögunalmas.
A harmadik csoport azt hiszi, hogy jó az ízlése. Na, velük talán a legnehezebb 😀
Természetesen ismerek lazán elegáns, jól öltözött férfiakat is. Végiggondolt outfit, testalkatnak megfelelően kiválasztott ruhadarabok, alacsony tesztoszteronszint.
Ha tetszett a cikk, oszd meg a facebookon. Ha nem, akkor is, hogy más is jól felháborodhasson rajta, hogy nem is így van 😀