FRISSÍTVE: Nem érte volna el az árvíz József Attila szobrát az új helyén sem

Illustration for article titled FRISSÍTVE: Nem érte volna el az árvíz József Attila szobrát az új helyén sem

Ha valamibe bele lehet kötni az egész Kossuth téri átalakításban, akkor az a szobrok csereberéje, visszaállítása, újraöntése, hercehurcája. (És itt nem Rákóczi kettédarabolására gondolok, hisz az szépen visszakerül a helyére.) Ám érdekes módon az embereket nem az Andrássy- vagy Kossuth-szobor körüli mizéria bőszíti fel, hanem épp annak az alkotásnak a sorsa, amelyikkel tulajdonképp semmi különös nem történik.

Advertisement

A József Attila-szobrot ugyanis közelebb viszik a rakparthoz, ami ellen Facebook-oldalt hoztak létre tiltakozásul, publikat és blogposztokat írtak, sőt egy SEO-cég ráépített egy vírusmarketing akciót is, hogy magát reklámozza vele.

Advertisement

Én a magam részéről nem nagyon bánom, ha közelebb kerül a Dunához, ha már rakpart kövéről verselt, mert gyerekkoromban sem értettem, miért építettek neki egy mű rakpartot pár lépésre az igazitól. Ugyanakkor elfogadom, hogy egyeseket meg az zavar, hogy kizárják a térről szegényt.

Nem tartom olyan fontosnak az egész kérdést.

Viszont egyáltalán nem tudom megérteni azokat, akik szerint szőrnyű titkos összeesküvés áll a háttérben: a hatalom azt szeretné, ha József Attilát midnen évben ellepné az árvíz.

Advertisement

Egyrészt mert van egy nagyon jó budapesti szoborkompozíció, ami szintén rakparton van, szintén ellepi az ár, és engem – meg alighanem mindenkit – baromira zavarna, ha feljebb vinnék. Ezek a rakparti cipők. Furcsa módon azokért nem aggódik senki, pedig a város szempontjából fontosabb és eredetibb alkotásról van szó.

A másik – és talán ez a fontosabb érv – nem fogja ellérni az árvíz az új helyén sem. Legalábbis a mostani rekord ár nem érte volna el.

Advertisement

Illustration for article titled FRISSÍTVE: Nem érte volna el az árvíz József Attila szobrát az új helyén sem

Ahogy az egész átépítést vezető Wachsler Tamás (alias Eclipse Chaser) írja a Kossuth tér átalakítását dokumentáló Flickr-albumában a fenti fotó mellé:

"Ha bárkit érdekel: József Attila lába majdnem egy méterrel lesz a megmagasabb árvíz szintje fölött… Belenagyítva látszik a jelölés."

Advertisement

FRISSÍTVE: A poszt megjelenése után kaptunk két sebtiben összerakott látványtervet, amin a szobor és a mostani árvíz is szerepel. Íme:

Illustration for article titled FRISSÍTVE: Nem érte volna el az árvíz József Attila szobrát az új helyén sem

Advertisement

Illustration for article titled FRISSÍTVE: Nem érte volna el az árvíz József Attila szobrát az új helyén sem

Vélemény, hozzászólás?