Azt hittem, felhasználói szinten értek a számítógépekhez és tudom használni valamennyire az internetet is. Úgy gondoltam, eligazodom a webkettő világában, de olyat tévedtem, mint még soha. Kábé húsz perce jöttem rá és még mindig csak szörnyülködni tudok, meg repetitív módon verni a fejemet a falba.
Mint sokan mások, én is a Gmail szolgáltatását használom emailezésre. Chromeban szoktam nézni és onnan is írom a maileket. December elején rájöttem, hogy az emailcímem nem elég hivatalos és menő, ezért megnéztem, hogy foglalt -e a szucs.donat@gmail.com. Vesztemre. Nem volt az, ezért regisztráltam egy újabb gmail fiókot.
És itt emelkedtem igazán larry page-i magasságokba, ugyanis megpróbáltam összevonni az új gmail fiókomat a régivel. Sikerült megoldanom, hogy a régi accountommal bejelentkezve az emailjeimet mostmár az igazán jól hangzó és minimalista szucs.donat@gmail.com-ról küldhessem. Az a jóleső büszkeség töltött el, mint az írót, amikor befejez egy igazán ütős fejezetet, egy programozót, amikor 10 sorban meg tudja írni a bonyolultnak tűnő scriptet, vagy engem általában, amikor először belekanalazok a juhtúrós sztrapacskába.
Ma derült ki, hogy bár az emailjeim erről a címről mentek, viszont erre is érkeztek. Ami nem lett volna baj, ha látom őket a fiókomban, de az elmúlt közel 3 hónapban egy emailre sem láttam a választ, amit küldtem. Ma Gazda Albert telefonja ébresztett rá erre. Mailek sokasága Alberttől, Szily Lacitól, Dávidtól, meg van Orosz Pétertől is. Csomót próbáltam levelezni egyetemi ügyekben is, de mindig csak legyintettem, hogy szar ez a magyar felsőoktatás, senki nem válaszol az alaposan megírt leveleimre. Válaszok anyukámtól, szemináriumvezetőktől, csoporttársaktól.
Mostmár értem, miért köszöntöttek ilyen kevesen a névnapomon, és ezúton üzenem, hogy teljes mértékben igazat adok nekik. Nektek mi volt a legszégyenteljesebb ügyetek a technika ördögével?