Képzeljetek el egy nyurga, szemüveges, langaléta német embert, akinek az arca anélkül is egy pantomimesére emlékeztet, hogy lenne rajta smink. Képzeljétek el, hogy ez az ember Németország egyik legsikeresebb komikusa, aki a Susogós mackókra emlékeztető bábjátékaival folyamatosan teltházak előtt játszott az országban, az élő műsoraiból kivágott jelenetek pedig milliós nézettségeket produkálnak a YouTube-on. Ő René Marik, akit először kék pufidzsekiben látok telefonálni a Dreher-villa parkolójában álló stábbuszok között, másodszor pedig akkor, amikor bábokat rendez a villa belsejében felállított bábszínpadon.
Sok év után – a rajongók több, mint 100.000 közösségi pénzelésének segítségével – úgy döntött, hogy játékfilmet forgat a figuráival, a film gyártói pedig úgy döntöttek, hogy ezt Magyarországon fogják megtenni a Proton Cinemával.
Marik legsikeresebb figurája a Maulwurfn, egy vak, kicsit debil, beszédhibás vakond, aki egy tudálos békával, Falkenhorsttal és egy vadabb jegesmedvével, Kalléval bandázik. A film sztorija szerint egy csomó Vitéz László-szerű báb éppen a pénzügyi válsággal harcol és azzal, hogy bezárják a saját színházukat a nézők hiányában. Amikor már a behajtók az ajtóban toporognak, az egyik bábnak eszébe jut, hogy nekik a haverjuk Kalle, a kokózó jegesmedve, akitől biztosan lehetne pénzt kérni. Ezzel aztán elindul a Sein Oder Nicht N'Gaage (a vakond fura beszédhibája miatt van ez a hollandszerű cím) bűnügyi története, amiben vannak rosszarcú kelet-európai gengszterek, gyilkosság és Gryllus Dorka is.
Stephan Barth, a film line producere a cateringbuszban azt meséli, hogy a legnagyobb probléma lesz eladni ezt a filmet. Az egy dolog, hogy valamire millióan kattintanak a neten, vagy hogy átlagemberek a pénzüket adják, hogy elkészüljön, de ez nem azt jelenti, hogy be fognak ülni rá a moziba. Barth, aki a kezében egy zselészerűen reszkető törpeagarat szorongat, és pontosan úgy néz ki, mint akinek van egy loftja Berlin belvárosában, tudja miről beszél. Az egyik nagy kasszasikernek szánt német film, amin dolgozott, a Vörös báró, gyakorlatilag megbukott a belföldi pénztáraknál. De az eladás már nem az ő gondja, neki az volt a feladata, hogy a forgatáson minden flottul menjen.
És a forgatáson minden flottul megy, legalábbis azon a délutánon, amikor NAKkal meglátogatjuk őket. Azt kicsit sajnáljuk, hogy egy olyan jelenetre érkeztünk, amiben csak és kizárólag bábok vannak, élőszereplők nem, igaz, Gryllus ott sertepertél. Azt viszont egyáltalán nem, hogy szabad bejárást kapunk a Dreher-villába, ebbe az omladozó, de fantasztikus épületbe. Amikor belépünk a pincében berendezett konyhába, hirtelen nem tudjuk eldönteni, hogy mit hoztak a kellékesek és mit találtak csak itt a pincében, csak úgy.
Közben a földszinten már elkezdték előkészíteni a jelenetet, amiben tényleg ilyen Vitéz László-bábok diliznek egy színpad mögött, az előkészítés közben már megérkezett a három kisgyerek, akiknek majd egy későbbi felvételben kell statisztálniuk, de még egy ideig nem kerülnek sorra. Marik legalább tizenötször elpróbáltatja a bábosokkal a jelenetet, miközben egy osztálynyi stábtag a kellékeknek szánt székeken, dobozokon, felszereléseken ül és próbál csendben maradni. Nem mindig sikerül.
Végignézek pár próbát és azon gondolkozom közben, hogy ha a Hellboy második részét vagy a Münchent vagy a Die Hard-folytatást forgatják Budapesten, azzal általában tele van a sajtó, vagy azért, mert lezártak valami forgalmas utcát, vagy azért, mert Ron Perlman a kutyáját sétáltatta a Margit-szigeten. Közben pedig itt van egy teljesen működő szervízipar, ami az év minden napján dolgozik. Amikor Tarr Béla a napokban amiatt intézett kirohanást, hogy a filmipar elmorzsolódik, akkor úgy éreztem, hogy tényleg csak a saját hangját szereti hallani, amivel Andy Vajna is megvádolta. Mert a filmipar nem azt jelenti, hogy állami támogatással eltartanak művészeket, akik a saját önkifejezésük céljából filmeket forgatnak, hanem azt is, hogy bármilyen mozgóképpel kapcsolatos munkát magyar szakemberek végezhetnek. Tökmindegy, hogy az egy reklám, vagy egy társadalmi célú hirdetés, vagy speciel egy felnőtteknek szóló német bábfilm. Ha munkát ad 30+ embernek, az év nagy részében, akkor az az ipar él.
fotó és videó: Nagy Attila / cink.hu
Köszönjük Berkes Julinak és Péli Sárinak.