A legtöbb ember legyint, ha kicsinyes helyi politikai leszámolásokról van szó. Ez igazságtalan előítélet, a kicsinyes politikai leszámolás ugyanis nekünk, nézőknek kifejezetten szórakoztató is lehet. Például a csepeli Szentecky János esete. A fickó most az MSZP helyi frakcióvezetője, amíg kormányon voltak, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója volt, akit a Fidesz úgy próbál beállítani, mintha ő lenne a magyar politikai élet faszával lantoló Benkő Dánielje.
Január 31-én az akkor még klassznak tűnő ötlete támadt, hogy levelet írjon a fideszes polgármesternek, amit a blogjára is kiposztolt. A levélben arról kér többek között adatokat, hogy mekkora jutalmakat fizetett ki az önkormányzat saját alkalmazottainak, illetve az önkormányzati intézmények vezetőinek. A többi kérdése arra vonatkozik, hogy az önkormányzat készítettett-e 2010 óta közvéleménykutatást, és ha igen, akkor mi lett az eredménye.
Kellett neki pattognia!
Szenteczky mindig is a helyi Fidesz, és annak amúgy meglepően klasszul szerkesztett propagandalapja, a csepel.info egyik fő céltáblája volt. Nem függetlenül attól, hogy a legutóbbi önkormányzati választáson ő volt a fideszes polgármester, Németh Szilárd legkomolyabb ellenfele. A Csepel.info a kampány idején például vicces lejárató sztorit közölt arról, hogy Szentecky John Donne angol költő egyik művészien pornográf versét küldte el mailben egy munkatársnőjének, aki szexuális zaklatást érzékelve jó nagy botrányt csapott. Olyanok voltak a versben, hogy
Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
S mint harcos, ha ellenségre talál:
lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.
Szóval Szenteczky az uralomra került helyi Fidesz egyik fő ellenségeként jött elő a nyílt levéllel, ami azt sugalmazta, hogy 2010 óta milliókat fizetett ki a brancs tagjainak kutalom címén a helyi vezetés. Az ezen felháborodott önkormányzat ma a csepel.infón és a hivatalos csepel.hu-n vágott vissza. Amellett, hogy újra beidézték a Szenteczky által elküldött, péniszközpontú verset, azt közölték, hogy míg 2010 óta egyetlen fillér jutalmat sem vett fel senki az új vezetésből, Szenteczky 2002 és 2010 között 37 millió forint jutalmat és prémiumot nyalt föl. Részletek ebben a posztban. Ha ez igaz, de legalábbis nem cáfolható hitelesnek tűnő módon, akkor a fideszesek által csak Álló Lándzsának csúfolt MSZP-s francióvezető jó nagy bakot lőtt.