Nagy-Britanniát és a németalföldi partot épp gigászi orkán készül telibe kapni, de van egy sziget nem is olyan messze, ahol minden télen ez van, és nem élőzi le a Guardian. Úgy hívják, hogy Ouessant, úgy néz ki, mint egy atka, és nagyon fúj a szél.
Ez mondjuk nem meglepő. A sziget az Atlanti-óceánba északnyugat felé benyúló Bretagne-tól van még két óra kompútra a tengerben, a Vizcayai-öböl és a La Manche csatorna határán, és nincs utána semmi Észak-Amerikáig, csak a nyílt óceán. Úgyhogy ha vihar van valahol odafent, az zavartalanul csapódik bele a kis sziget nyugati partjába, a sekély vízű környék ennek megfelelően évszázados hajózási rémálom.
A buli télen van, és jól kell időzíteni. Ez azt jelenti, hogy figyelni kell az Ouessant-t magába foglaló Finistère megye részletes időjárását, majd elcsípni az utolsó kompot a szigetre Brestből, ami még ki mer menni a vízre. Aztán sapka, sál, meleg kabát, kávé, omlett, és lehet sétálni egyet a szörnyűségben. Attól nem kell tartani, hogy felkap valamit a szél és agyonüt vele, mert – Patagóniához hasonlóan – amit felkaphatott, azt már rég felkapta és odébb fújta.
William Langewiesche megírta az egészet az Atlanticba 2001 telén, Storm Island címmel, természetesen én is onnan tudok róla, és azóta el szeretnék jutni egyszer ide, valamikor januárban, amikor minden normális ember otthon marad és kakaót főz.