Ha szabadság egyenlő faszhelikopter, akkor én szarok a szabadságra

Ha valaha érdekelt Bayer Zsolt, megjelent a legfontosabb interjú vele valaha. Bayer tényleg meghökkentően, G. Fodor Gábor-i önveszélyes szinten, sőt azon is túl őszinte benne. Tökre unja a publicisztikaírást, a pénzért csinálja, játszik-komédiázik, és csak rutinból hörög. A Hírlapnál egymilliót keres. Megbánta a elegdurvább cigányozását és zsidózását is.

Ritka az olyan interjú, amire azt mondhatja az ember, hogy ebben minden fontos benne van valami érdekes figuráról. Nagy József Hír24-es beszélgetése ilyen. Leginkább azért, mert Bayert is láthatólag elfogta a GFG-hangulat, miszerint kormánypénzből élő szellemi kiközösítettként – az ő esetében ráadásul rasszista húrokat pengető kiközösítettként – a kritikátlan hívein kívül minden normális ember elkerüli. És az emberben ilyenkor a jelek szerint elpattan valami, és a megpróbálja megmutatni a soros kérdezőnek, ki is ő valójában.

Bayert például az tenné boldoggá, ha a liberális irodalmi közeg elismerné novellistaként. Így jutunk el Kornis Mihály becsmérlő szavaitól addig, hogy arról írjunk publit, kit kéne elásni az orgoványi erdőben.

A legérdekesebb talán, ahogy kifejti, az egész “bayerség” komolynak indult, de jó ideje szerep, amire rájátszik. És hogy miért? Hát mert unja, végtelenül unja, hogy heti két darab vezércikket kell leadnia. Tízből ha kétszer élvezi és ír szenvedélyből, a többi önhergelés. Az írás így rengeteg időt elvinne, pedig ő inkább Krúdyt lapozgatna, így marad a rutin, ami az ő esetében az örjöngés. De megéri, és rá is szorul, mert a Magyar Nemzetben csak 250 ezret kapott – nem is sejtettem, hogy ilyen szarul fizet a jobbos sajtó – de a Hírlapban már négyszer annyit, és az 5 gyereke mellett a szüleit is támogatnia kell. Vagyis Széles Gábor ránégyszerezett Simicska Lajosra. Talán emiatt mondja később Bayer, hogy “Lajos megbomlott.”

Az interjú zavarba ejtő része, amikor Bayer előbb azt mondja, azért mondta le nemrég az első közös élő fellépésüket túloldali párjával, Tóta W. Árpáddal, mert Tóta rasszista volt, amikor a közmunkát javasolta a köztévé cigány származású riporerének. Majd kicsivel később beismeri, hogy Tóta dehogy rasszista, majd a visszakérdezésre elmeséli, hogy a rasszistázás csak hamis ürügy volt, mert nem akarta elárulni, hogy akkor tudta meg, rákos az anyja.

Vicces, hogy Bayer Zsoltnál őszintébb, pontosabb és kiábrábándultabb leírást a magyar politikai publicisztikai színtérről csak Uj Pétertől olvastam:

Pont ezért itt és most muszáj ünnepélyesen beismerni, bevallani, hogy túlságosan rabjai vagyunk politikai ketrecünknek, elfogultságainknak, beidegződéseinknek, haragjainknak, sértődéseinknek, gyűlöleteinknek. Ha nem így lenne, ezerszer hasznosabb, előremutatóbb lenne a magyar médiának legalább a publicisztika része. Ráadásul már így is szomorkásan kiszámíthatóak vagyunk, a pályán lévők közül bármelyikünk meg tudná írni a másik publicisztikáját. Siralmas. Tényleg unalmas. Valódi alkotói izgalmat utoljára a Magyar Nemzetnél éreztem, az Újmoralisták, farizeusok fejléc alatt írt sorozatomban, abban még volt igazi munka, utánaolvasás, végiggondolás, de jött ez a napi taposómalom, hogy bele kell férni négyezer-ötszáz karakterbe, de inkább háromezerhat, ami nem hagy lehetőséget cizellált gondolatokra. Az is egyre inkább elvárás, hogy legyek nagyon közérthető. Csakhogy én rohadtul utálok nagyon közérthető lenni, a minőség rovására engedményt tenni. Ha néha hosszabb idézet szerepel a publicisztikámban, mondjuk egy filozófustól, azonnal jönnek az olvasói reakciók, hogy Bayer úr, jó ez, de miről is van szó tulajdonképpen. Ilyen az egész világ. Ezzel együtt azért a mai napig hálás vagyok, hogy ezt csinálhatom, hogy abból élhetek, amit azért végül is szeretek.

Annál furcsább, hogy Bayer a rendszerváltás után beköszöntő szabadságot többször is en bloc azonosítja VV Aurelió faszhelikopterezésével. Azért furcsa ez, mert Bayer az interjúban amúgy éppen hogy értelmesen próbál beszélni, hogy megmutassa, így is tud. Az pedig nem tűnik valami cizellált gondolatmenetnek, hogy “mi volt a szabadság értelme, ha egyszer a faszhelikopterhez vezetett el”, hiszen a szabadság azt is elhozta, hogy senkinek sem kell kötelező bekapcsolni a Való Világot, ha tévézni akar, ellentétben az interjúban Bayer által felmagasztalt, egycsatornás kádári televíziózással. .

A nagyívű gondolatok mellett az interjú tele van marha jó anekdotákkal. Például azzal, hogyan lett a gimis Semjén Zsoltból egyetlen nyár leforgása alatt belevaló, csajozós ricsés rockerből a kimeszelt, cellaszerű szobája falán feszületet tartó teológushallgató. Elég legyen annyi, hogy Bayer és Semjén babos kendőben mentek a Beatrice-Hobo-féle Fekete Bárányok koncertre, ahol eszméletlen részegen, a pocsolyában fetrengve ébredtek fel.

Bayer egy adott ponton aztán konkrétan Kanosszát jár a hirhedt orgoványi erdős-zsidós cikke miatt:

Gyónok. Hiba volt, az egész az én hülyeségem. Amikor leírtam, itt verjenek agyon, ha eszembe jutott, hogy a bűzről a büdös zsidóra fognak asszociálni. De ha ez bárkinek eszébe juthatott, kár volt. Mert semmi értelme, sőt a világ legnagyobb ostobasága mondjuk azon a vitán idióta módjára viselkedő Cohn-Benditet azon az alapon támadni, hogy ő egyébként zsidó. Hadd ismétlem: nem azért van vele baj, mert zsidó, tőlem lehetne keresztény is, hanem azért, mert hülyeségeket üvöltözött a magyar miniszterelnöknek. Ha félreérthető voltam, szánom-bánom, nem akartam, és az elkövetkezendőkben sem fogom soha akarni. Sőt fogok is rá figyelni.

Többet nem idézek, olvasd el az eredetit, ha érdekel, csalinak itt egy utolsó idézet:

Az első szabad választáson listán a Fideszre, egyéniben viszont az SZDSZ jelöltjére szavaztam, mert azt gondoltam, ők az igazi antikommunisták, mi pedig az ő kisöccsük, és egyszer a helyükre lépünk.