Háború a kommentelők ellen: hét gyanúsított van már igazából, Lázár feljelentést is tett

Nem egy, hanem már hét kommentelőt hallgattak ki gyanúsítottként Lázár „Mimóza” János ügyében, és nem kizárt, hogy újabb véleménynyilvánítókat kapnak el – tudta meg a Cink. Lázár titkára azt állítja, hogy a kancelláriát vezető államtitkár mindösze egy darab polgári peres eljárást indított.

Nem egy, hanem már hét kommentelőt hallgattak ki gyanúsítottként Lázár "Mimóza" János ügyében, és nem kizárt, hogy újabb véleménynyilvánítókat kapnak el – tudta meg a Cink. Lázár titkára azt állítja, hogy a kancelláriát vezető államtitkár mindösze egy darab polgári peres eljárást indított.

Advertisement

Lázár János titkára a Cink többszöri, ismételt kérdésére telefonon többször azt állította, hogy a komment-ügyben Lázár egyet lépett, azt sem Szegeden, hanem Győrben, ahol a bíróságon polgári peres eljárást indított, de nem a kommentelők, hanem a Délmagyarország kiadója ellen, egymillió forint nem vagyoni kártérítésért. Az ügy már folyik egy ideje, annyira, hogy tárgyalást is tartottak. Naiv nemjogászként el sem tudtam képzelni, hogy egy győri polgári keresetből hogyan lesz kihallgatásokkal tarkított ügyészségi nyomozás Szegeden. Mindaddig nem tudtam elképzelni, míg vissza nem hívott Törő Sándor, a Csongrád Megyei Főügyészség főügyész-helyettese. Ő mesélte el, hogy Lázár János az ügyészségen büntetőfeljelentést is tett ismeretlen tettes ellen, rágalmazás miatt a komment-ügyben. Így már világos, hogyan került a hálóba sztorink főszereplője is.

Törőtől azt is megtudtuk, hogy mostanáig nem csak a posztunkban emlegetett férfit, hanem hat további kommentelőt is gyanúsítottként hallgatott ki a Szegedi Nyomozó Ügyészség, és az sem kizárt, hogy további hozzászólók is erre a sorsa jutnak.

Advertisement

Aki nem olvasta volna: egy Csongrád megyei férfit azért hallgattak ki gyanúsítottként, mert a Lázár János halálos áldozattal is járó autóbalesetéről szóló Délmagyarország-cikk alá valaki azt kommentelte be, hogy "Lázárt sem érdekli senki és semmi, engem sem érdekel Lázár. Nemhiába használt lézerblokkolót, és nyomták a közpénzt abba, hogy minél biztonságosabb autó védje a seggét, mert tudta, hogy állat módjára közlekedik. És igenis sajnálom, hogy nem ő maradt ott."

Az sem volt először világos, hogy a Délmagyarország miért nem riasztotta a kommentelőt akkor, amikor kénytelen volt kiadni az adatait. A férfi fia ugyanis azt mondtanekünk, az apját megdöbbentette, amikor kiderült, miért keresik az ügyészségi nyomozók. A felhasználó figyelmeztetését a hatóság a nyomozás akadályozásának is veheti – világosított fel egy sajtóügyekben gyakorlott jogász. (A felhasználóbarát médiacégek ennek ellenére előfodrul, hogy megteszik.) A dörzsölt szakember szerint csak akkor bukhat le egy hazai kommentelő, ha van annyira zöldfülű, hogy magyar szolgáltató mailcímét használja, miközben a lap, ahol kommentelt, túlzottan is készséges a hatóságokkal. Ha ugyanis a kiadó csak pár napig őrzi meg az IP-címeket, akkor csak a júzer mailcímét tudja megadni a rendőrségnek vagy ügyészségnek, külföldi cég mailcímével, mondjuk egy gmailessel pedig szinte képtelenség lebukni. A magyar szolgáltatókat viszont törvény kötelezi a felhasználói adatok kiadására.

Advertisement

A Délmagyarország emiatt az ügy miatt állt át a szerkesztőségekre embertelen terhet rovó, és a valódi, fésületlen vitát megölő előmoderálásra.

Kérdésünkre, hogy ma, a felhasználó kihallgatása után miért nem akartak foglalkozni az üggyel, Papek Sándor főszerkesztő azt írta a Cinknek, hogy "Lázár János keresetet adott be a kiadó ellen is, és jelenleg jogi eszközökkel küzdünk az igazunkért. Érthető, hogy nem szeretnénk kedvezőtlen helyzetbe kerülni a perben." A bevezetett előmoderálásról pedig ezt mondta: " Ami a kommentelőket illeti, a Delmagyar.hu és a Kisalföld előzetesen moderál, és minden eszközzel felhívja a kommentelők figyelmét a jogi következményekre. Lehetetlen minden komment mellé jogászt állítani, és lehetetlen a jogi következményeket átvállalni minden kommentelőtől. Annál is inkább, hiszen a nyers kommentjeink legtalább 30 százaléka durva, megalázó, troll szöveg, soknak közülük ráadásul politikai kommunikációs célja van.Ebben a helyzetben szerintem a maximumot tesszük: előzetesen moderálunk, a véleményt, amennyire szerkesztői figyelmünktől telik, átengedjük, és felhívjuk a szabályzatban a kommentelők figyelmét, nem tudjuk minden kommentről megítélni, milyen jogi következménye lesz. Természetesen az ügyészségen nem a portál jelentette fel a kommentelőket."

Advertisement

Mint most már tudjuk, tényleg nem, hanem Lázár János volt az.

Vélemény, hozzászólás?