Halálos tavasz ’45 – Muráti Lili története

Ez a népség, amely most van uralmon, utálja magukat. Nem tudom, miért. Nem is fontos – mondta a szovjet tiszt a Muráti–Vaszary házaspárnak, akik már hónapok óta menekültek. Út a szupersztárságból a sárba és tovább. A legszebb magyar színésznő sorozatunk 4. részében.

––––––

Magyarország legfelkapottabb művész házaspárja. A legszebb és legmodernebb színésznő. Nem vamp, mint Karády, nem rendes lány, mint Szeleczky – határozott, kacér, temperamentumos nő. A legkeményebb kritikus szerint is konyakillatú a lelke. Minden filmben elnök kisasszony vagy a vezérigazgató lánya. És az ünnepelt író, színházigazgató, forgatókönyvíró, színházi, operett- és filmrendező. Övék a belvárosi Andrássy Színház. A férj sorozatban írja és osztja feleségének a főszerepeket. Lakás a Logodi utcában, villa a Vízivárosban, birtok Soltvadkerten.

Két karácsony

A helyszín: egy budai villa, szakácsnővel, inassal, szobalánnyal. Játszódik: 1944. december 24-én, karácsonyeste. A Muráti Lili–Vaszary János házaspár az ünnepi vacsorára készülődik. A művésznő néhány napja még tapsviharban állt a színpadon. A karácsonyfa alatt felhalmozott ajándékok. Az egyik fenyőgallyal díszített kis dobozban Vaszary meglepetése feleségének: egy briliáns fülbevaló. Amit az asszony már soha nem fog viselni.

1945 karácsonyát Soltvadkert környékén, egy lyukas tetejű istálló padlásán töltik. Szorongva, fázva, éhesen, hóval borított takaró alatt. Maradék rongyaik elásva a közeli erdő szélén. Nincs semmijük. Csak az életük. Nem jöhetnek le, friss hó esett, üldözőik meglátnák a nyomaikat. Nem tudják, melyik nap van karácsony. Azt sem tudják, hányadik napja fekszenek ott.

Hogy mi történt egy év alatt, azt Vaszary a naplójában jegyezte fel.

1944. december 24. a régi Magyarország, a régi Budapest utolsó karácsonya volt. Az ostrom megkezdődött, decemberben már szakaszjeggyel lehetett kimenni a frontra. A robbanások egyre közelebbről hallatszanak, egy ablak betörik, a légnyomás elfújja a fájukon a gyertyát. A rádió még működik, és bemondja, hogy mindenki meneküljön, amíg tud. Csörög a telefon, a barátok is ezt tanácsolják. Az orosz gyűrű mindjárt bezáródik, Esztergom felé még ki lehet jutni. A Muráti házaspár autóval indul útnak. Elromlik a karburátor. Otthagyják a kocsit az úton. Budapesten kívül rekednek. Hidegkúton, Hűvösvölgyben, Máriaremetén bujkálnak. Pár nap múlva már koldusok. Házukat találat érte, magukkal vitt értékeiket elvesztik, vagy elveszik az oroszok. És ez a legkisebb problémájuk.

Útjuk egy kilátástalan road movie az összedőlt úri Magyarország romdíszletei között. Olyan pillanatokra felbukkanó karakterekkel, mint a posztoló csendőr, aki figyelmezteti őket, ne menjenek tovább, mert a következő kereszteződés már az oroszoké. Ő nem menekül, neki már mindegy. „Úgy 30 perc múlva úgyis halott vagyok” – mondja. Vagy mint a januárban, pizsamában hazafelé baktató ember, akit így rángattak ki és dobtak fel egy teherautóra az oroszok, hogy mutassa nekik az utat. Vagy a vidéki paraszt bácsi, akit egy vöröskatona kutyának fogott. Géppisztollyal vadászik vízimadarakra, neki kell kihoznia a zsákmányt a tóból. És könyörög az elhaladóknak, váltsák már fel, mert beteg kislányához kell mennie.

Minden kiszámíthatatlan. Elfogják őket az oroszok, kihallgatásuk után közlik, hogy szabadok, mehetnek, ahová akarnak. De erről soha nem adnak semmiféle papírt, hiába kérnek. A szabadság csak addig tart, amíg találkoznak a következő járőrrel. Bekísérik őket egy másik parancsnokságra, és minden kezdődik elölről. Villából villába hurcolják őket, napokig fogságban vannak, egyedül vagy másokkal. Az egyik gyűjtőben külön pincében vannak a nő és férfi foglyok. Mínusz 18 fok van, a nőknél nincs fűtés, mert nem működik a kályha. Hiába kérik a rabok, az oroszok nem engedik meg, hogy a férfiak helyet cseréljenek a nőkkel.

Máshol hat négyzetméteren van ötven-hatvan ember összezsúfolva, ötszáz fogolyra jut egy vécé, az is el van dugulva. Többször futnak bele olyan orosz tisztbe, aki mikor megtudja, hogy Vaszary író, felesége pedig színésznő, barátkozni kezd, mert az oroszok is szeretik a művészetet. Ez menti meg őket, még vacsorát is kapnak. Pár nap múlva egy villa kertjében akarja kivégezni őket egy másik csapat. Néha már úgy vannak, hogy nem is bánnák a halált. Legalább vége lenne ennek az egésznek. Nem kéne tovább nézni, ami itt folyik.

Fogalmuk sincs, hol vannak, mi történik Budapesten vagy az országban. A hírekről szóbeszéd alapján értesülnek. Vagy próbálnak következtetni az eseményekre. Várják már, hogy elessen Budapest, mert akkor vissza tudnak menni a városba. De látják az amerikai bombázókat és hallják a robbanásokat, innen sejtik, hogy tart még az ostrom. A kitörés idején a Hűvösvölgyben rejtőzködnek, ahonnan egy napra eltűnik az összes orosz, és tele lesz minden német katonákkal. Aztán ők tűnnek el, és megjelennek megint az oroszok. Egy rendőrkapitány azt pletykálja nekik, hogy Jávor Pált kivégezték a nyilasok. Színész barátjuktól azt tudják meg, hogy egy kollégájuk, akit csak futólag ismernek, feljelentette őket a GPU-nál. „Nem az oroszok fogták el. A maga honfitársai adták át nekünk, hogy végezzük ki a feleségével együtt, mert német kémek” – közli Vaszaryval egy szovjet tiszt.

Villák proletárjai

Az ostrom alig ért véget, már alakul az új rend. Megint az oroszok fogságába esnek, és megint egy villában helyezik el őket. A ház tulajdonosa a pincében lakik a feleségével, a házmester az úr. Ők viszonylag jól élnek, kifosztották azok lakásait, akik elmenekültek, vagy akiket elhurcoltak az oroszok. Itt várják sorsukat Murátiék. És élvezik a házmestercsalád vendégszeretetét.

A házmesterné napról napra újabb dolgokat talált ki, hogy gyötörjön bennünket. Nem elégedett meg azzal, hogy nem adott enni. Naponta háromszor-négyszer süteményt és befőttet hozott be a lányának, aki csámcsogva és élvezettel zabált előttünk, hogy ingerelje éhségünket. Ha oroszok jöttek és munkaerőt kerestek hólapátolásra, vízhordásra és egyéb kellemetlen munkákra, mindig hozzánk vezette be őket, hogy minket vigyenek, mert mi burzsujok vagyunk. A kapitány csodálkozva kérdezte, hogy a házmesterék miért nem adnak nekünk enni, hiszen ők is magyarok. A ház egykori tulajdonosa sem úszta meg: „Az öreg egész nap csak döglik a pincében – mondja férjének a házmesterné. – Azt hiszik, hogy még mindig a régi világ van, amikor csak a szegény embert dolgoztatták. De ennek már vége. Ha te még mindig olyan mafla vagy, hogy összetojod magad a nagyságos urak előtt, akkor majd én hajtom ki őket dolgozni.” A cselédlányok élénken helyeselték minden szavát. Szidták az urakat. Ez volt mindennapos szórakozásuk.

Menekülés közben kezükbe kerül egy-egy friss budapesti lap. Megtudják belőle, hogy a szakszervezeti művészeti tanács Vaszary minden művét feketelistára tette – ahogy a feleségét is. Az a vád ellenük, hogy a németeknek játszottak. Hosszú tudósításokat olvasnak, hogy a nép hogyan ítélkezik árulói felett. Nyilvános akasztások vannak, a kivégzettek holttestei hetekig lógnak a lámpaoszlopokon. Listákat látnak a még kézre nem került, de eleve halálra ítélt bűnösökről. Ők is rajta vannak. Máshol azt olvassák, hogy „Muráti Lili pókháló vékonyságú selyemharisnyában és a legdivatosabb eleganciával került a rendőrség kezére. Számtalan drága bőröndjében kilószámra volt az arany és az ékszer. És a házaspár szemtelen pökhendiséggel hangsúlyozta fasiszta voltát, miközben a népre becsmérlő kijelentéseket tett.” A Ludas Matyi úgy tudta, ők szabadon sétálgatnak, páholyból nézik az eseményeket.

Tweedkabát a sárban

Hamisított engedélyekkel próbálnak eljutni soltvadkerti birtokaikra, ahol talán el tudnak rejtőzni. Csak ahhoz át kell jutni Budapesten, mert ott van az egyetlen működő híd. És a fővárosban mindenki ismeri őket. Vaszary gipszkötésbe teszi a karját, hogy az oroszok ne hurcolják el munkára. Felesége egy velük menekülő kisgyerek pólyájába rejti maradék értékeit. Vaszary – ápolatlan külseje dacára – még mindig túlságosan burzsujnak néz ki gyapjú télikabátjában. Több helyen beszakítja és meghempereg vele a sárban. Mire leérnek a Duna–Tisza-közére, már azért úsznak meg egy találkozást, mert annyira sárosak, hogy a vörös rendőrök nem ismerik fel őket.

Budapest kősivatag, tele emberi és állati hullákkal. Mindenki rongyos, piszkos, ápolatlan és sovány. Minden ép házban a GPU vagy a politikai rendőrség tanyázik. Ott is megtapasztalják a házmestervilágot:

Minden háznak volt egy úgynevezett „bizalmi embere”. Ez természetesen csak a kommunista párt tagjai közül került ki. Ennek a bizalmi embernek jogában állt bármelyik lakó lakásába bármikor belépni – még az éjszaka folyamán is –, hogy politikai és gazdasági szempontból ellenőrizze életüket. A bizalmi embert nem ellenőrizte senki. A lakók feletti hatalmát többnyire saját javára használta ki. Legfőbb gondja az volt, hogy jó kommunistának bizonyuljon. Ezt pedig csak sűrű feljelentésekkel lehetett elérni. Egymás után hurcoltatta el az oroszokkal vagy a magyar politikai rendőrséggel a legártatlanabb lakókat. Ő pedig hízott az ellopott élelmiszereken és felöltözött a rémuralma alatt tartott lakók utolsó ruhadarabjaival.

Az oroszok itt is elfogják és elkísérik őket valahová. Belefutnak a Nemzeti Színház tagjaiba, akik éppen mennek előadást tartani az orosz hadseregnek. Megállnak, mutogatják pecsétes igazolványaikat, és rábírják az orosz katonát, engedje el őket. A katona hajlik is rá, amikor megint történik valami. Vaszary sosem nevez néven senkit, azokat sem, akik ártottak nekik. Így nem lehet tudni, ki volt az színházi fényképész, „aki sokszor fényképezte feleségemet, és mindig csúszó-mászó alázattal hajlongott előttünk”, és aki látva a jelenetet tele torokból ordítozni kezd, hogy „Fogják el ezeket az embereket! Nagyon ismert fasiszták!” Megint börtön. Egy orosz őrnagy teremti le a magyar kommunista őrt, aki éhezteti az elfogott Murátiékat, mert nem tudja, hogy kell bánni a művészekkel. „Magukat szabadon engedem. Csak egy tanácsot adok: ne kerüljenek többet kézre. Ez a népség, amely most van uralmon, utálja magukat. Nem tudom, miért. Nem is fontos. Tűnjenek el” – ezzel engedi el őket.

Visszamennek a Szalag utcába, egykori villájukhoz. Illetve a maradványaihoz. Szomszédok és idegenek járnak ki-be és kutatnak a romok között. Nekik is sikerül kikaparni pár értékes dolgot, arany töltőtollat, karórát, cigarettatárcát, briliánsokkal kirakott pudriét. Ezekkel mind orosz katonákat, hivatalnokokat, katonákat vesztegetnek meg, hogy minél hamarabb lejussanak vidékre. Sietős a dolog, a rendőrség a nyomukban van.

Nagy kalandok árán vergődnek le Soltvadkertre. Akárhova mennek, mindenütt orosz katonák jönnek szembe. Sosem lehet tudni, melyik állítja meg őket, hogy elvegye tőlük, ami tetszik neki, vagy hogy épp a maga csomagját cipeltesse ellenkező irányba, kilométereken keresztül. Eljutnak vidéki birtokukra, de házukba már beköltözött egykori vincellérjük, egész rokonságával. És már ott is keresi őket a politikai rendőrség.

Vidéken is teljes a káosz és a reménytelenség. A tanyákon juhászálruhában élnek tartalékos tisztek, képviselők, úriemberek. Földbirtokosok, gazdák húznak parasztgúnyát, hogy ne keltsenek feltűnést. A kutyák már leszoktak az ugatásról, nehogy hangjukkal felhívják a búvóhelyekre az oroszok figyelmét. Murátiék elhagyott csűrökben, istállókban, padlásokon bujkálnak. Vagy épp a téli erdőben. Alig melegednek meg egy helyen, máris állhatnak tovább, mert már nem biztonságos. Az oroszok fosztogatnak, a rendőrség razziázik, a GPU kutat utánuk. Így éri őket 1945 karácsonya.

Amikor már tényleg minden reménytelennek látszik, és tulajdonképpen ők is beletörődtek, hogy ennyi volt, nem bírják tovább, akkor jön váratlanul a segítség. Németországi rokonaik küldenek három magyar repülőtisztet, hogy kutassák fel és menekítsék őket nyugatra. Ausztriába már úgy jutnak át 1946 tavaszán, hogy cipő sincs a lábukon.

Viva Espana

A Muráti–Vaszary házaspár Ausztria nyugati zónájából Franciaországba ment, itt töltöttek kilenc hónapot, aztán Spanyolországban telepedtek le. Ahol végre azt csinálhatták, amihez a legjobban értenek. Vaszary darabokat mutatott be, felesége színházban játszott, majd saját társulatuk lett. Muráti 1948 és 1950 között a spanyol rádió magyar adásának bemondója volt. 23 spanyol filmben, tévésorozatban kapott szerepet kapott. Pár év múlva újra jómódban éltek. Madridban lakást, Palma de Mallorcán házat vettek. Muráti Lili 1965-ben még egy öt Oscar-díjas amerikai szuperfilmben, a Doktor Zsivágóban is feltűnt, Omar Sharif, Alec Guinness, Klaus Kinski, Julie Christie partnereként. Alakítását dicsérték a külföldi kritikák.

Magyarországon nem illett beszélni erről. A Színházi kislexikon még 1969-ben is így irt róla:

Fasiszta magatartása miatt Budapest felszabadulásakor Vaszary Jánossal együtt elfogták, de megszöktek, és előbb Ausztriában, majd Spanyolországban telepedtek le. Hosszú ideig a madridi rádió Magyarország ellen uszító bemondója volt.

Karinthy Ferenc a 60-as évek végén találkozott vele Madridban. Naplójában így emlékezett:

Este Muráti Lilivel. A 30-as, 40-es években a legfelkapottabb pesti sztár volt. Aztán lecsukták (vagy csak lefogták?), és kijött ide a férjével, Vaszaryval, mert úgy mondta mindenki, nyilasok lettek. Ő ezt itt erősen tagadja. Sose volt nyilas, ráfogás, rágalom, nem volt szüksége rá. Itt híres művésznő lett, jól megtanult spanyolul. Vaszary Jani meghalt. Most egy Dóra nevű galamblövő és fegyverkereskedő felesége. Egész jól néz ki, korához képest, umberufen. Együtt vacsorázunk egy kis spanyol vendéglőben. Elmondom neki, milyen szerelmes voltam belé diákkoromban. Ez rettenetesen hízeleg neki, és még iszik egy kis vörösbort…

1979-ben Aczél György engedélyezte, hogy hazalátogasson. A rendszerváltás után visszaadták magyar állampolgárságát. 1993-ban – Szeleczky Zitával együtt – megkapta Göncz Árpádtól a Magyar Érdemrend középkeresztjét. Közben egy 1990-es Képes Hét-interjúban így mesélt:

Aranyosom, ne csinálj fényképeket, úgysem fog ez a cikk megjelenni… Nos, könnyen hagytuk el az országot, mármint csomagok nélkül. Azaz, anyámnál volt egy dunyhahuzatból összekötött batyu, benne egy perzsa-, egy nerc- és egy hermelinbunda, amiből hónapokon át éltünk… Ne használj el annyi filmet, drágám, úgy sajnállak, nem érdemes… Máig nem tudom megérteni, miért én vagyok az a színésznő, akit soha nem hívnak haza játszani… Édes, drága compagnera, mikor lesznek meg ezek a képek, kaphatok majd egyet belőlük, de inkább csak a csúnyát, a jobbakat próbáljad meg elsózni valahol…

Látom, most fedezik fel itthon a Doktor Zsivágót. Abban a filmben is játszottam. Sok pénzt kerestem vele, de majdnem belehaltam. Alakításomat a kritikák egy sorban dicsérték Kinski játékával… Mégsem hívtak haza soha… Pedig nagyobb karriert – nem színésznőként, hanem nőként – talán csak Gábor Zsazsa és Hídvégi Vali futott be…

1994-ben ötven év után állt újra magyar színpadon, a Karinthy Színház Nagymama című darabjában alakította a címszerepet. Egy évvel később az Új Magyarországnak nyilatkozott:

Szeretnék színpadra lépni, de nem kérnek fel. Ebben a tavalyi szerepben sem éreztem jól magam. A nagymama figuráját nem nekem találták ki. Én az olyan szerepeket szeretem, amelyekben igazi vagány, modern nő lehetek, szép ruhákban, jóképű partnerrel, kitűnő társulattal… Kicsit unatkozom itt, amikor csak lehet, vásárolni megyek a városba. A minap vettem egy csodálatos nercbundát. Az unokahúgom azt mondta, olyan, mintha nyúl lenne, majd’ megöltem érte…

Muráti Lili túlélte mindkét férjét, Vaszary Jánost és Dóra Sándor agyaggalamblövő világbajnokot. 2003-ban halt meg Madridban, 91 éves korában. Persze lehet, hogy nem annyi volt, korát mindig titkolta. A spanyol fővárosban temették el.

Vaszary János naplójegyzetei alapján leírta menekülésük történetét. Zörgetik az ajtót című könyve 1949-ben jelent meg, német kiadónál.

Magyarországon csak a rendszerváltás után lehetett olvasni azt is.

–––––––

Sorozatunk első része Fedák Sáriról szólt.

Sorozatunk második részének Szabó Lőrinc volt a főhőse.

Sorozatunk harmadik részében Szeleczky Zita vitte a prímet.

Sorozatunk következő részében Jávor Pál történetét ismerhetitek majd meg.