Hallgassuk meg ezt a számot Edgar Froese emlékére

A Tangerine Dream egyetlen állandó tagja hetvenéves korában halt meg kedden Bécsben.

Advertisement

Froese halálhírét azonban a fia, Jerome csak péntek este közölte a nyilvánossággal. A zenész halálát tüdőembólia okozta.

Edgar Froese 1967-ben alapította meg a Tangerine Dreamet, kezdetben avantgárd, experimentális rockzenekarként, de a hetvenes évekre az együttes a krautrock kulcszenekara lett, majd állandósult az a felállás is, melyben Christopher Franke és Peter Baumann csatlakoztak Froese mellé.

Advertisement

Ebben az időben készültek a Tangerine Dream talán legfontosabb lemezei, így a Stratosfear is, melyen a fenti szám is hallható (ezt választottam be a krautrock mixbe is). Az egyre szintetizátor-központúbb zenét játszó együttes aztán számos filmzenét is készített, és végül a tagcserék egyre sűrűbbé váltak, de Froese és a Tangerine Dream rendületlenül szállította az új lemezeket.

Nálunk különösen népszerű az együttes, talán azért is, mert fellépett akkor (82-ben), amikor nyugati zenekarok még ritkán látogattak ide, és a Panoráma illetve a Hírháttér műsorok főcímzenéiből a tévénézők is ismerhették. (Mindkét szám amúgy az Exit c. lemezen szerepelt.)

Advertisement

(Egy részletesebb, magyar nyelvű nekrológ itt olvasható.)

Vélemény, hozzászólás?