Napra pontosan három éve készítettem ezt a képet a 770 centis Dunán száguldó kajakosról (a víz ma reggel 719 centin állt Budapesten). Életveszélyesnek tűnt, aztán megtudtam, hogy az árvízi evezésnek külön kultúrája van.
A víz állati gyorsan hömpölyög és örvénylik, úgyhogy nem árt, ha tudjuk, mit csinálunk, de innentől csak az előnyök sorakoznak. Nincs hajóforgalom, óriási felületen evezhetünk, és ha nemcsak sodródunk, hanem lapátolunk is, az uszadékfák sem találnak el hátulról. Szombat délután az érsekcsanádi parton ettünk halászlét és rántott balint a Rév Csárdában, apám is azt mondta, remek szórakozás az árvízi hajózás. A rántott balin nagyon finom.
De hogy mégis mekkora kaland, az Hodding Carter két évvel ezelőtti, 57 Feet & Rising című cikkéből derül ki igazán. A szerző két társával Memphisben ment rá a Mississippi 2011. májusi, évszázados árvízére, és kenuikkal a pár nappal előttük járó árhullám nyomába eredtek. A folyó vízhozama ekkor 57 ezer köbméter volt másodpercenként: ez nemhogy nyolc-tízszerese a Duna átlagos torkolati vízhozamának, de még a Kongóét is felülmúlja másfélszer. Az áramlat 15 km/h-val vitte őket Vicksburg felé, 500 folyamkilométerrel délebbre, erre eveztek rá, három nap alatt ott is voltak. Az első éjszakát egy több méter vastag uszadékfa-szigeten töltötték.
A három évvel ezelőtti Duna ismeretlen kajakosa két nappal a 827 centiméteres tetőzés előtt ment ki a vízre, könnyen lehet, hogy ő is az árhullámot kergette. Ha tudnak rendesen evezni és úszni, itt az ideje csomagolni egy kis hideg élelmet és tiszta vizet, és elindulni délre valami gyors hajóval. A mostani árvízet jó fél méterrel becslik a három évvel ezelőtti fölé.