Az 1986-os Argentína–NSZK volt az első vb-döntő, amit láttam, és persze azóta is ahhoz mérek mindent. Úgy emlékszem, csodálatos volt.
Az 1986-os Argentína–NSZK volt az első vb-döntő, amit láttam, és persze azóta is ahhoz mérek mindent. Úgy emlékszem, csodálatos volt.
Most, hogy harmadszorra találkozik egymással ez a két válogatott a döntőben, eszembe jutott, hogy első ilyen volt talán az első focimeccs, amire emlékszem. Főleg az maradt meg belőle, hogy a vb-döntő a világ legszuperebb meccse. A nagymamám díványán hevertem, nem egészen hatévesen, és nagyon élesen megvan, hogy az argentinok vezetnek, először 1-0-ra, aztán 2-0-ra, majd a németek hét perc alatt egyenlítenek, én meg elkezdek aggódni.
Túl sok mindent nem tudhattam Argentínáról, de annyi már megvolt, hogy valami távoli, varázslatos hely, és hogy onnan származik a világ legjobb focistája, Diego Maradona. Akit itt hímestojásként őrzött a német védelem, egészen három perccel az egyenlítő gól utánig, amikor némi passzolgatás után Maradona a kezdőkörből, a saját térfeléről adott sziporkázó passzt Jorge Burruchagának, aki végigrohant a fél pályán, kétszer beleért, majd harmadik érintésével elrúgta Schumacher kapus mellett:
Nyilvánvaló volt, hogy innen már nem lehet egyenlíteni, és nem is lehetett. Itt meg lehet nézni az egész meccset, a döntő gólhoz vezető támadást 1 óra 28 perc 10-től érdemes figyelni, amikor egészen költői módon egy pályán lófráló fehér galambot mutat a kamera, onnan vág a kép a gólhoz vezető argentin akcióhoz:
Talán innen ered, hogy azóta is a 3–2-t tartom a legharmonikusabb eredménynek focimeccsen, és az is, hogy Argentínához valami különös vonzódást érzek. Megkérdeztem a nálam idősebb Inkei Bencét és Gazda Albertet, hogy tényleg jó meccs volt-e, vagy csak a kisgyerekség varázslatos ködéből tűnik annak, és mindketten megerősítettek benne, hogy igen. Bár a Bence hozzátette, hogy azért az első fél óra elég unalmas volt.
Négy évvel később a visszavágót már az új házunkban néztem, majdnem tízévesen, és forgott tőle a gyomrom, annyira rossz volt. Gyalázatosnak tűnt, hogy harmonikus 3-2 helyett egyetlen nyomorult 11-essel világbajnokságot lehet nyerni, ráadásul egy ennyire pocsék meccsen. Szerencsére 1994-ben a vébédöntőnézés helyett hegyet másztam.
De most minden jó lesz. Valaki nyerni fog 3-2-re, és minden jó lesz. Ugye minden jó lesz?
Update
Mondom 1986, nem 1990.
Fotó: Billy Stickland/Allsport (Burruchaga gólját ünneplik az argentinok)