Sinka Zsolt erőművész mutatványa annyira hosszúra nyújtotta a pettinget, hogy még a Guinness-rekordot sem tudtam értékelni.
Csütörtökön reggel fél hatkor két nagyon különböző gondolattal ébredtem. Az egyik az volt, hogy azonnal nyomjam meg a kávéfőző gombját. A másik az volt, hogy két és fél óra múlva látni fogom, ahogy Sinka „Popey” Zsolt erőművész a fogával elhúz egy majdnem 50 tonnás Airbus A320-as típusú repülőgépet. Ilyen gondolatokkal szeretek ébredni. Van valami perverzen szép az erőművészekben, ahogy megemberelik magukat és uralkodnak több tonnás monstrumokon, mintha egy izmos középső ujjat mutatnának az ipari forradalomnak és az utóbbi évszázadok technikai fejlődésének. Gőzmozdony? Ne viccelj, biztos van valaki, aki az egyik heréjével képes elhúzni Pusztaszabolcsig. Helikopter? Fekete Laci feldobja kétméterhúszig. Repülőgép? Valaki fogsorral beparkoltatja a poggyászjárgányok elé.
Ehhez képest a reggel úgy indult, mintha én próbálnék meg nyaraló méretű járműveket tologatni. Barakonyi Szabolcs, az Index pimaszul jóképű fotóriportere azzal fogadott a bezárt 1-es terminál lépcsőjén, hogy a Budapest Airport szóvivője és a TV3 ex-híradósa, Hardy Mihály már odament a tévésekhez, és megkérte őket, a biztonság kedvéért készítsenek be valami más anyagot a déli adásba. Állítólag a Guinness-rekord megdöntéséhez elengedhetetlen eszköz hiányzott, ugyanis a Wizz Air nem tudott repülőgépet adni. Ennek ellenére úgy ment tovább a beengedés, mintha mi sem történt volna. Azon csodálkoztam, hogy miért nem vagyok az akkreditált sajtósok listáján, de ez csak addig tartott, amíg ki nem derült, hogy a VIP-listán vagyok. Ez később még fontos lesz.
Az újságírókkal és VIP kollégáimmal együtt beléptünk a személyi utasszállítás előtt bezárt 1-es terminálba. A terminál úgy néz ki, mintha sebtiben otthagyták volna valami katasztrófa előtt. A táblák a helyükön, a padló csillog, viszont az összes óra különböző időpontokban megállt, kinn 11:40-et mutatnak, benn delet vagy 10:55-öt. Gondolom nem véletlenül lett ebből a helyszínből betontörmelékkel és dzsuvával Pripjaty a legújabb Die Hardban.
Egy előző napi sztrájk miatt aztán a Wizz Airnek tökéletesen sikerült reprodukálni a legközhelyesebb reptéri élményt. A gép késik, úgyhogy ott ragadtam egy csomó idegennel egy váróteremben, ahol nem lehet csinálni semmit. Vagyis pont azt, amit ilyen céltalan várakozásoknál igen, lehet nézni a többi embert. Az megkönnyítette a dolgot, hogy valamelyik szervező kiutasított négy, gyakorlatilag egymás klónjainak kinéző fekete hajú, kényelmetlenül feszítős dresszben álldogáló hosztesz-lányt, a Jóisten meg odateremtett melléjük egy olyan fotóst, akit én csak filmekben láttam. Egy középmagas, kopasz férfit, végtagjain sablonos tetoválásokkal, aki a két óra várakozást azzal ütötte el, hogy a lányokat különböző kihívó pózokban fotózta. Volt pucsítás a korlátnál, duckface Sinka Zsolt molinója előtt, szimulált orálszex az egyik szponzor ingyen osztogatott, kifejezetten cerka méretű túró rudikkal. A férfit valaki Ananásznak szólította, ami nevetségesen jól passzolt hozzá, pedig egyáltalán nem tudom, honnan kaphatta.
A lányoknak és Ananásznak is lejárt a munkaideje, mert 10 óra felé eltűntek. Én közben megtudtam, hol fog nyaralni Barakonyi Szabolcs, hogy van-e ebédmenü a terminál üzemi büféjében (van), és mennyire kezdi el feltörni a gaz a kilátóteraszon. Aztán hirtelen felbukkant a Guinness-rekordok jegyzője, akit már Nick Árpád kamionhúzásán is láttam, ismertette, hogy az egyik szponzor elkészítette gyereknapra Uj Péter rémálmát, a világ legnagyobb, 75 kilós túró rudiját. A jegyző ismertette, hogyan fog zajlani a rekordkísérlet és megkezdődött a regisztráció. Ahol én feleslegesen álltam sorba, mert VIP vagyok. Ami ebben az esetben nem azt jelenti, hogy különleges elbánást kapok, hanem azt, hogy egy körülményes, lusta újságíró vagyok, aki képtelen volt az esemény előtt 72 órával regisztrálni, ugyanis ennyi idő kell ahhoz, hogy a reptér biztonsági szolgálatán átfuttassák az információkat. Amikor megláttam, hogy az újságírók egytől egyig láthatósági mellényt kapnak és valószínűleg a kénköves pokol legforróbb bugyrára emlékeztető betonon kell állniuk, akkor már egyáltalán nem bántam. Akkor meg végképp nem, amikor később a fedett terminálon az ablakból, a klíma előtt néztem, ahogy próbálnak egy nagy sárga méhcsapatként versenyt futni a gutaütéssel.
De ez eddig mind csak értelmetlen pofázás meg fanyalgás. Innentől szigorú tények:
- Hosszú parkolás után megérkezett az Airbus.
- Beállt egy lépcsős autó a bejáratához.
- Négy cheerleader lány pompomokkal felszaladt az ajtóhoz.
- Az ajtón kilépett Sinka „Popey” Zsolt.
- A cheerleaderek elmentek messzebb.
- Sinka vallásos áhítattal megérintette az Airbus kerekét.
- A szájába vette a kötelet.
Az eredmény a videón. Sajnos a lelátóról olyan, mintha hangyaemberek állnának körbe egy ragasztóval összerakott repülőmodellt, de amikor beindul az akció, jól lehet látni az erőviszonyokat. Ráadásul lehet hallani a kontakthibás mikrofonba kiabált biztatást, ami a helyemről inkább ork csatakiáltásnak hangzottak.
Sinka Zsolt elhúzta a fogával a repülőt, ami egyes rosszakarók szerint csak elindult lefele a lejtőn. Ekkora felszopás után akkor sem csodálkoztam volna, ha betonszínű terepruhába öltözött segédek tolják hátulról. És akkor belegondoltam, hogy mi szopunk itt három órája, szegény Wizz Air pilóta valószínűleg kihagyta az ebédjét a mutatvány miatt, a vége pedig egy olyan Guinness-rekord lett, amire őszintén szólva senki sem kíváncsi.
Fotók: Klág Dávid