​Igazi gyöngyszem ez a letiltott Puzsér-interjú

Végre kirakta a Facebookjára a Demokratából kicenzúrázott beszélgetést. Ami néhol fantasztikus, ilyen részletekkel: "kollégáimmal mi kezdtük el a független politikai újságírást Magyarországon". És itt található az év legjobb kormányseggnyaló újságírói kérdése is!

Advertisement

Kezdjük rögtön a kérdéssel, ami rögtön azután a rész után következik, ahol Puzsér Orbán Viktor elkádárosodását elemzi:

A kádári örökség leküzdésének fontosságával kapcsolatban úgy hiszem, egyezünk, de ezen a téren én komoly előrelépéseket látok. Legyen szó akár a demokrácia működéséről, a nemzeti öntudatról vagy az egyenes gerinccel járás képességéről. A közalkalmazotti béremelés vagy a rezsicsökkentés valóban fontos részei a kormány tevékenységének, de a szociális érzékenység, az elesettek támogatása nem feltétlenül szocialista gondolat, éppúgy része a keresztény hagyománynak is. De ezeken kívül is számos pozitív elemet említhetnénk a kormány intézkedései közül, mint például a mezőgazdaság és a gazdák javuló helyzete vagy akár a csökkenő gazdasági függés az IMF-hitel visszafizetése kapcsán, de a külhoni magyarok támogatása sem épp kádári minta követéséről tanúskodik. Eszünkbe juthat az a példátlan összefogás is, amit a tavalyi árvíz idején tapasztaltunk, vagy a közösségi tudat, az önkéntesség erősödése, amit az oktatásban is megfigyelhetünk. Persze számos ponton vannak még hiányosságok, változtatni valók. A fiatalok kivándorlása is ilyen kezelendő probléma, amire megoldásokat kell találni, de ezzel tisztában van a kormányzat is.

Advertisement

Nem, nem csesztem el, ez tényleg egy kérdés a Demokratától. Na, erre varrjál földig lógó nyelvből kötött gombot! A magyar szolgaújságírói kérdés legfontosabb formai ismérve, hogy véletlenül sem tartalmazhat kérdőjelet!

De az interjúban az alany is odateszi magát rendesen, mondjuk ezzel a résszel:

„Ki az a Puzsér?"

Puzsér: Ezt a kérdést szinte mindig olyasvalaki teszi fel, aki az adott felületen a saját nevét se írja ki. Hogy én ki vagyok? Nos, egy nicknévnél mindenképpen több. Van nevem, továbbá jótállok minden szavamért. Mondhatom, hogy rádiós vagyok, független értelmiségi vagy kritikus. Volt közéleti műsorom Szélsőközép címmel, a kollégáimmal mi kezdtük el a független politikai újságírást Magyarországon, sajnos nem nagyon léptek a helyünkre mások azóta se.

Advertisement

Hoppá! Ehhez a sajtótörtébeti szenzációhoz nincs is eléggé passzoló gomb!

Akit a több is izgatja, itt elolvashatja.

Vélemény, hozzászólás?