Így élte túl az Iszlám Állam fogságát

Illustration for article titled Így élte túl az Iszlám Állam fogságát

Egy török fotóriportert még tavaly év végén fogtak el az IS (akkor még ISIS) fanatikusai, most interjúban mesélt a negyven napról, amit negyven évnek élt meg.

Advertisement

Bunyamin Aygun a Milliyet nevű török napilap díjnyertes fotóriportere, aki a kezdetek óta tudósított a szíriai polgárháborúról. Tavaly november 25-én ejtették fogságba az ISIS harcosai, és ugyan még januárban kiszabadult, a története most, James Foley és Steven Sotloff kivégzése után lett igazán érdekes: negyven napos fogságáról az Al-Monitor nevű, Közel-Kelettel foglalkozó amerikai oldalnak adott interjút.

Advertisement

Aygun láthatóan még most, Isztambulba visszatérve is fél annyira az egykori fogvatartóitól, hogy nem akart minden részletről beszélni, pláne, hogy azok folyamatosan azzal ijesztgették, Törökország lesz a következő a listájukon. Az azért kiderül, hogy folyamatosan kivégzéssel fenyegették, szinte egyfolytában vallatták, és csak a napi ötszöri ima alatt vették le a kötést a szeméről.

Az IS-nek Aygun főként Németországból és Törökországból érkező török tagjaival találkozott, akiknek a többsége tanult fiatal, volt köztük egyetemet végzett is. Készültek a mártírhalálra, és a harcon és imádkozáson kívül nem is csináltak semmi egyebet, és megpróbálták beszervezni őt is, de nagyon céltudatosak voltak: "Se éneklés, se fütyörészés, se nők, se cigaretta."

Advertisement

Végül feltűnt Aygun életében egy őrangyal: egy idősebb férfi, aki már korábban volt amerikai fogságban Afganisztánban, és aki sokkal barátságosabban bánt vele, mint a többiek. Igaz, a barátságosság nála azt is jelentette, hogy amikor úgy tűnt, ki fogják végezni, megígérte, inkább ő vágja el Aygun torkát, minthogy az a szégyen essen meg vele, hogy a kivégzőosztag lövi agyon.

A kivégzés kitűzött napján azonban nem történt semmi: teljes csönd borult a cellára, mint kiderült, a fegyveresek egy rivális bandával háborúztak, és a harcokban Aygun jótevője is elesett. A holttestét kiterítették, Aygunt pedig kényszerítették rá, szagolja meg a vérét, mert "a mártírok vére jó illatú".

Advertisement

És amikor végleg kétségbeesett volna, hogy az egyetlen jótevője is meghalt, a török titkosszolgálanak köszönhetően kiszabadult, és visszatért az újsághoz, ahol már nem iszik, és azóta is imádkozik (korábban nem gyakorolta a vallását).

(via Fortress America)

Vélemény, hozzászólás?