Így lázított tudatos hamisítással Kisberk és a Jobbik nettévéje

Illustration for article titled Így lázított tudatos hamisítással Kisberk és a Jobbik nettévéje

“Bevándorló erőszakolt magyar lányt a vonaton” címmel csináltak videót, amit tízezrek néztek és osztottak meg. Miközben a férfi szerb állampolgár volt, ami ráadásul el is hangzik a videóban. A hamisító Kisberk Szabolcs mellett a magyar rendőrség is hazugsággal lázította bevándorlók ellen.

Advertisement

A Szegedre tartó Intercity vécéjében megerőszakolt lány ügye szomorú, de igen plasztikus példa arra, hogy a magyar hatóságok hogyan keltenek hangulatot, aztán az immorális szélsőségesek hogyan csúsztatnak és hamisítanak. Hogy a végeredmény az legyen, sokezer magyar médiafogyasztó meg van győződve arról, hogy egy szemét bevándorló július 5-én megerőszakolt egy magyar lányt a vonaton.

Hat nap alatt majdnem kilencvenezer nézője volt a jobbikos Nemzeti 1 nettévé “Bevándorló erőszakolt magyar lányt a vonaton” című videójának. Ebben Kisberk Szabolcs, a Hír TV egykori “tényfeltárója” interjúvolja meg az Intercityn a vécében bliccelő, majd ott megerőszakolt lányt. A megrázó beszélgetésben az áldozat akadozva meséli el a rettenetes sztorit. Ami dióhéjban annyi, hogy nem volt pénze, és úgy akart bliccelni Kecskemétre menet, hogy a csomagjait betette egy vagonba, majd elbújt a vécében, de úgy, hogy nyitva hagyta kicsit az ajtót, majd bebújt amögé. A logika az lett volna, hogy a kalauz látja, hogy nincs bent senki, és nem ellenőrzi a vécét. Csakhogy egy angolul beszélő külföldi fickó kiszúrta a dolgot, bement a lány mellé. Először úgy tett, mintha segítene neki, de a zárt fülkében később benyújtotta a számlát, és pszichés terrorral szexre kényszerítette a lányt.

Advertisement

Aki bizonytalan és lesokkolt volt, de a barátnője tanácsára végül feljelentést tett. A pasit el is kapták azonnal, Kecskemétre vitték és szexuális kényszerítés alapos gyanúja miatt eljárást indítottak ellene.

Az eseményeket felidézve az áldozat a videón elmeséli, hogy a kecskeméti rendőrségen, miközben vallomást tett, a rendőrök elmondták neki, hogy elkapták a fickót, aki bevándorló. “Elég sok mostanában a bevándorló” – mondták még neki. (Ez 19:00 táján hangzik el.)

Advertisement

Ezért is lett a videó címe is bevándorlós. Csakhogy nem egészen fél perccel később már az is elhangzik a videóban, a rendőrség válaszlevelére hivatkozva, hogy a tettes egy 35 éves szerb állapolgár volt. És Kisberk ennek ellenére a fenti címmel tolta ki a videót.

A manipuláció innentől tökéletesen működik. Egy húszperces videót a netezők kis része néz végig, ennek az a sorsa, hogy megnézetlenül, vagy némi belepörgetés után megosszák, terjesztve az üzenetet a bevándorlókról.

Advertisement

De a kiáltó ellentmondást még Kisberk is megpróbálta elsimítani. A filmvégi lekonferáló szövegében ezért beszél arról, abszolúte összefüggés és értelem nélkül, hogy

arra nem kaptunk választ, hogy a szerb állampolgárságú férfi pontosan milyen jogcímen tartózkodik Magyarországon, és arra sem, hogy bevándoló-e

Advertisement

Éppen ebből a lekonferálásból látszik, hogy szó sem lehetett arról, hogy a műsor készítői véletlenül nem vették észre az ellentmondást.

Választ nem kaptak, hát úgy terjesztették tovább, hogy bevándorló volt a tettes.

Így működik ez.

A Népszabadság most megkereste az ügyben a kecskeméti rendőröket. Akik most már tagadták, hogy a rendőrök azt mondták volna a lánynak, hogy bevándorló volt a tettes. Az nem derült ki, hogy ezt miért nem mondták el azalatt a hat nap alatt, amióta a videót jó sokan megnézték és megosztották. A gyanúsított előzetes letartóztatását az ügyészség egyébként nem tartotta indokoltnak, így gyorsan elengedték.

Advertisement

Az ügyben azt lehet nagyjából biztosan tudni, hogy a gyanúsított férfi egy Olaszországból Szerbiába tartó, magyarországi lakcímmel nem rendelkező szerb állampolgár volt. Ebből lett a jobbikos tényfeltárás révén erőszaktevő menekült.

Advertisement

(A tippet köszönjük Józsefnek)

Vélemény, hozzászólás?