Így próbáltak beszervezni engem a komcsi katonaságnál

A Simicska–Orbán-párbaj legfrissebb összecsapásáról szóló posztom kommentjei közt láttam, hogy még a Cink tájékozott olvasóinak fejében is nagy a zűrzavar a komcsi titkosszolgálatokról és a beszervezésről. Ezért írom le, hogy engem hogyan próbáltak magukévá tenni.

Ez talán világosabbá teszi a mostani állítólagos Orbán-botrány egyes vonásait.

A Mandiner Simicska-interjújának egyik zavaros eleme az, hogy Simicska Lajos az egyik mondatában azt mondja: Orbán a katonaság alatt odament hozzá, és elárulta, jelentenie kell róla, de a következő mondatában már arról beszél, Orbán a leszerelésükkor azt mondta neki, próbálták beszervezni, de ő nem írta alá.

Többen ezt úgy dekódolták, hogy Orbán a katonai elhárításnak még kényszerből aláírt, a III/III-asoknak viszont már nem, de Simicska az utóbbit már nem hiszi el.

Csakhogy ilyen különbségtétel a valóságban nem volt. Az csak az önmagukat mentő ávósok utólagos hazug fikciója, hogy a katonai elhárítás és a III/III-as csoportfőnökség között ilyen tekintetben különbség lett volna. A beszervezettek szempontjából mindegy volt, hogy a három per hányasok toborozták őket. Az én személyes történetem tökéletesen illusztrálja ezt.

1988–89-ben az utolsó olyan előfelvételis évfolyam tagjaként voltam katona, amelyiket még egyáltalán elvittek. 1988 augusztusában vonultunk be. 1989 elején – tél vége, tavasz eleje lehetett –, amikor egy nap remegő szájszéllel közölte az ügyeletes, hogy hívatnak a katonai elhárítók. Róluk annyit tudtam, hogy civil rendszámos Ladával járnak, és a tisztek is rettegnek tőlük, annyira, hogy a kezdő kapuügyleteseknek először azt magyarázták el, hogy MINDEN, a főkapuhoz közelítő autót meg kell állítani, akkor is, ha a laktanyaparancsnok ül benne, kivéve egyet, az elhárítókét, amit úgy engedjenek tovább, hogy lassítaniuk se kelljen.

Sejtettem, hogy mi vár rám, akkoriban ugyanis a legkevésbé sem volt titok, hogy a katonai elhárítók ávós besúgokat toboroznak. Annyira nem, hogy a mamám gondosan felkészített, mire vigyázzak, ha velem is próbálkoznának. Meg kellett például ígérnem, hogy ha ki akarnak vinni a laktanyából, tiltakozom, és ha kell, kiabálni kezdek a laktanyudvaron, hogy legyenek tanúim. Közismert volt ugyanis, hogy az alanyokat néha kihurcolták a határsávba, és fegyverrel a kézben megzsarolták őket, hogy ha nem írnak alá, eljátszanak velük egy lőfegyverrel megakadályozott disszidálási kísérletet.

Az én két emberem sem sokat kertelt. Az egyikük leült velem szemben, a másik tőlem jobbra, és felváltva kezdtek kérdezgetni-gyúrni, bedobva a jó rendőr-rossz rendőr figurát is. Egyértelműen civil besúgónak akartak beszervezni, az speciel egy pillanatig sem merült fel, hogy ezt leplezzék. Szóba sem került, hogy odabent kéne bármit csinálnom, eleve az egyetemista életemről kezdtek el beszélni. Két feladatom lett volna:

• jelenteni a katolikus egyházon és a piarista renden belüli ellenzékiekről, leginkább a Bokor bázisközösség-hálózatba szerveződött úgynezett bulányistákról
• beépülni az akkor alakult Fideszbe, pártkarriert csinálni és jelenteni róluk

A legviccesebb az volt, hogy halál komoly arccal kezdték magyarázni, hogy a Fidesz nekik kifejezetten rokonszenves, és nem rosszindulatból gyűjtenének információkat róluk, hanem ellenkezőleg, azért, hogy segíthessenek, nehogy ezek a jó szándékú, de forrófejű, a pártszervezésben tapasztalatlan fiatalok betörjék a fejüket.

Szóval így ment a bepróbálkozás akkoriban. Én eléggé be voltam szarva, de mondtam nekik, hogy ebben nem szeretnék részt venni, mert titkot sem tudok tartani és kedvem sincs ilyesmihez. Pár percig próbálkoztak még, aztán azzal hagytak elmenni, hogy okés, most nem maradunk semmiben, de a leszerelés utáni pénteken délután valahánykor ott fognak várni a Kiskörúton, egy akkoriban irtó menőnek számító, viking motívumokkal díszített sörözőben. Hátha addig meggondolom magam. Hát nem gondoltam. Utólag sajnáltam, hogy nem mertem elmenni leskelődni, ahogy terveztem, de annál még akkor is sokkal félelmetesebbnek tűntek.

Ennyi az én sztorim, amit csak azért meséltem el, hogy megmutassam: olyan biztosan nem történt, hogy Orbán a katonáknak aláírt, a belügyeseknek nem. Hiszen a katonák is belügyesek voltak és a tevékenységük egyáltalán nem korlátozódott a sorkatonákra, ellenkezőleg.