A bombarobbantás után végignéztem néhány újságot az interneten. A jelentéses sztori mindenütt vagy első számú vagy második legfontosabb anyag a címlapokon. Pedig-pedig.
A bombarobbantás után végignéztem néhány újságot az interneten. A jelentéses sztori mindenütt vagy első számú vagy második legfontosabb anyag a címlapokon. Pedig-pedig.
A történetben nem sok új van, de ilyen hatásosan még soha senki nem adta elő. Orbán Viktor hasonló dolgai keringtek a sajtóban nemegyszer – az internet előtti időkben is –, azonban nem volt nagy kunszt cáfolni őket. Egy hatos karton a világon semmit nem jelent. Mi sem egyszerűbb, mint hamisítani egy ilyet, ráadásul ha jól emlékszem, azokról is készült efféle, akiket sikertelenül próbáltak beszervezni a Kádár-korszak vonatkozó szolgálatai.
A történetben tehát – aláhúznám, amit aláhúznék – nem az a fontos, hogy mit állítanak, hanem az, hogy ki állít bármit. Aki állít, az nem más, mint a Miniszterelnök Úr korábbi harcostársa és legjobb barátja, akire az elmúlt egy évben rájárt a rúd. Ami ma este – a Mandiner hasábjain – történt, az nem több és nem kevesebb, mint bosszú. Simicska Lajos, aki a kezdetektől megalapozta a Fidesz létezésének és felívelésének pénzügyi-gazdasági alapjait, annyit kapott mostanában az arcára, hogy az már a külső szemlélőnek is fájt.
Így végül úgy döntött, visszavág. A veszprémi választásos tréfa semmi sem volt, a nagy magyar gecinap alig volt valami, eljött hát az ideje annak is, hogy tekerjen egyet a potméteren.
Március 8-án este tényleg végképp befellegzett ennek a sok évtizedes barátságnak.
Mikor azon a részeg pénteken mindenki körberöhögte a trágár Lajost, sokan már akkor felvetették, nem igazán van értelme eldőltnek tekinteni ezt a háborút. Nem azért, mert egy Magyar Nemzettel vagy egy Hír Tv-vel önmagában le lehetne nyomni a még így is sokkal több lehetőséggel és színesebb eszközparkkal rendelkező kormányt. Inkább azért, mert a legenda – állították egyesek – igaz: Simicska a látszat ellenére nem hülye, na meg van a tarsolyában egy és más. Főként, hogy tényleg ott volt mindenütt mindig: a gimnáziumtól az egyetemen, a Fidesz születésén át az összes egyeztetésig, amit pártigazgatók és háttéremberek folytattak az első ciklustól kezdve, összpárti alapon, a látszólagos törésvonalakon át ívelő módokon.
Van ott muníció, állították azok, akik azt állították, hogy tudnak dolgokat.
Az a mókás, hogy még most, vasárnap este sem tartunk itt. Még közel sem kerültünk ehhez egyelőre. Annyi történt, hogy Simicska Lajos kiválasztott egy témát, ami – két és fél évtized sunyiskodásának és töketlenkedésének következtében – 2015-ben is érzékeny bír lenni, és belepasszírozta Orbán Viktort. Teljesen mindegy, hogy mennyi igazság lehet a meglehetősen erőteljes sejtetésben. A konstelláció alkalmas arra, hogy az ellenzék és a sajtó felkapja, forgassa, pörgesse, gyúrja, alakítsa. Mondom, alapvetően új elem sem kellett ehhez.
Gőzöm sincs, vannak-e Lajosnak tanácsadói, stratégái most, vagy magától csinálta ilyen hatásosan. RTL Híradó-kompatibilis szinten indított, kell több? Ehhez nem kellenek papírok – azok, ugye, nincsenek, legfeljebb Vlagyimir Illiberálovicsnál –, nincs szükség bizonyítékokra, itt csak az számít, tovább tud-e gördülni a hólabda, lesz-e, lehet-e belőle lavina.
Ahogy az elején is írtam, a balhé berobbant. Az ATV a Mandi-cikk után egy órával már interjúvolta Lajost, aki minden genyázástól mentesen, kulturáltan-szerényen nyilatkozott, és nem mondott többet semmivel sem, mint előtte. A sérelmek és az indulatok félre vannak rakva. Így okos, így ügyes. Legyen mit csócsálni, legyen mire alapozni.
Hogy szerintem egyébként marhára kevés ez, az nem fontos. Megint az a helyzet, hogy nem én vagyok a célcsoport. Ebben a pillanatban két értelmezés áll szemben egymással. Az egyik szerint ez az egész csak arra volt elég, hogy az Orbán-gyűlölők még jobban meggyűlöljék Orbánt. De tény az is, hogy nálam, aki szerintem tisztes távolból szemlélem őt, egyelőre nem sokat változott a ratingje, szemben a bombarobbantóéval, akié elég nagyot zuhant, noha eleve nem volt magasan. (Mit csináljak, cinikus alak vagyok – azt állítom, hogy az vagyok –, ügynöközéssel lehetetlen meglepni engem.) Ám ez semmi: a kérdés kétségkívül az, hogy a tábor most összezár és ellenáll-e, vagy ellenkezőleg, egy része elbizonytalanodik. Ez a fontos valójában: Veszprémben is látszott, hogy most a bizonytalankodás időszaka van. Márpedig a keményen dolgozó emberekre – vagy egy részükre – hátha ilyesmivel is ráhozható a frász.
Mondom még egyszer: ez az ügynökös-jelentős cucc még ha beletrafál is, önmagában nem sok vizet zavar. Az számít, van-e még valami abban az ellenséges tarsolyban, és hogy mi az.
Kíváncsibb vagyok, mint valaha. Csupa fül vagyok. Csupa szem. Ti nemkülönben, ugye?