Inkább nevezzenek el Ottlikról utcát – megjött az MTA állásfoglalása

Ma tudtuk meg, hogy nem lesz Tormay Cécile utca. Most a Mandinerre kikerült az MTA hivatalos állásfoglalása, amit ma korábban Tarlós István nem hozott nyilvánosságra.

Advertisement

Az MTA feladata az volt, hogy idézem, "arra a kérdésre kell válaszolnia, hogy Tormay Cécile személye és munkássága e törvényi tilalom hatálya alá esik-e." A szóbanforgó törvény pedig a 2011. évi CLXXXIX. törvény 2013. január 1-jétől hatályos 14. § (2) bekezdés (a) pontja szerint közterület nem viselheti „olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett”.

A következő dolgokra jutottak:

  • Tormay Cécile nem viselt közhivatalt, tehát "önkényuralmi politikai rendszer megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában nem vehetett részt."
  • Viszont nyilvánosan vallotta magát fasisztának és antiszemitának, tehát "nem vitatható, hogy ideológusként és propagátorként szerepet játszott a későbbi önkényuralmi rendszer szellemi hátterének és társadalmi beágyazottságának kiépítésében."
Advertisement

Így tehát az MTA erre a megállapításra jutott:

Minthogy a törvény nem korlátozza az önkényuralmi rendszer megalapozásában való részvételt a döntéshozói illetve végrehajtói részvételre, a közterület Tormay Cécile-ről való elnevezése állásfoglalásunk szerint a fent idézett bekezdés tiltó hatálya alá esik.

Advertisement

Illetve ezt a remek bekezdést még odatette az akadémia a végére:

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja kérésre szívesen összeállítja a fővárosi önkormányzat számára azon magyar írók listáját, akik Tormay Cécile-nél jelentősebb irodalmi életművet hagytak hátra, és nincs róluk Budapesten közterület elnevezve, noha tevékenységükkel közvetetten sem járultak hozzá embertársaik – köztük írótársaik – hátrányos megkülönböztetéséhez, meghurcolásához vagy erőszakos halálához, sőt számos esetben ennek megakadályozásán dolgoztak. Csak példaként említjük az üldözötteket bújtató Ottlik Gézát és Nemes Nagy Ágnest, illetve – külön hangsúllyal – az épp száz éve született és az irodalmi Nobel-díjra ugyancsak fölterjesztett Weöres Sándort.

Vélemény, hozzászólás?