Újraértelmezték és a mostani kampányban megint elsütötték Kotzián Rudolf, a fideszes fűzfapoéta gyűlölködő versét, a kultúrharc és árokásás egyik leghíresebb lenyomatát. Ha rosszul szavaztál, égj benn a házadban!
Egy megszeppent olvasónk küldte be a fent látható videót, ami tényleg igazán sokkoló lehet mindazoknak, akik nem tudják, hogy a vers, ami szerint aki nem a Fideszre szavazott, azt ne mentsék ki az égő házból és valaki dugja meg a feleségét, Orbán Viktor régi kedvence. Most harmadjára kerül elő, és az elszavalása mindig új jelentéssel gazdagodik.
A vers alkalmi költemény, az aktuális felháborodás ihlette, ugyanis a 2004.-es kettősállampolgárság-népszavazás hatására írta Kotzián, ekkor tűnt fel először a nagyközönség előtt. Vagyis egészen más történelmi és politikai helyzetben volt a költő dühének lenyomata. Nem arról szólt eredetileg, hogy pusztuljon el minden nem Fidesz-szavazó, hanem hogy a pokol tüzén égjen el mindenki, aki a kettős állapolgárság ellen szavazott.
A Fidesz és maga Orbán Viktor is megkedvelte, de annyira, hogy 2010.-ben a vers elhangzott a Kossuth téren Orbán miniszterelnöki beiktatásakor. És most pedig Debrecenben, a Fidesz április 5-ei kampányzáróján, Orbán beszéde előtt. A jelentése ebben a kontextusban már a nem kormánypárti szavazók pokolba kívánása úgy általában.
Aki előadja, az Dánielfy Zsolt, a Csokonai színház színésze és az önkormányzat fideszes képviselője. A verset pár év múlva Havas Henrik GFG-interjújával párban kell majd tanítani az iskolákban a nyomasztó kultúrharc perverz példáiként.
Itt egy kis ízelítő:
Úgy mentsenek ki a lángban álló házból!
Úgy húzzanak ki, vad dühöngő árból!
Éhhalál küszöbén, úgy kapj majd kenyeret.
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!Épp olyan hű legyen hozzád feleséged!
Fiad tiszteljen, vagy tagadjon meg téged!
Aszerint áldják, vagy átkozzák majd nevedet!
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
(Figyelmeztetés: a fenti egy Fidesz-ellenes propagandavideó, úgyhogy csak az eleje érdekes, mert 2:52-től egy ide nem tartozó Kubatov-hangfelvétel szerepel rajta.)