Mit lehet írni egy filmről, amiről sok-sok ezren írtak már sok mindent az elmúlt negyvenhét évben? Én először láttam moziban a 2001: Űrodisszeiát – de mi következik ebből?
Mit lehet írni egy filmről, amiről sok-sok ezren írtak már sok mindent az elmúlt negyvenhét évben? Én először láttam moziban a 2001: Űrodisszeiát – de mi következik ebből?
Persze érdemes volt. Érdekes egyébként, hogy hiába volt meg nekem ez a Stanley Kubrick-klasszikus többször is, egy csomó mindenre nem, nem jól vagy nem annyira pontosan emlékeztem. Kezdve azzal, hogy úgy rémlett, az emberiség hajnalás rész az elején alig egy-két percig tart, miközben valójában majdnem fél órán át bajlódnak egymással a majmok. De ez semmi, fontosabb, hogy milyen nehéz szétszedni és összerakni az egészet. Már amennyiben szükség van ilyesmire. Mondta is utána a gyerek, hogy ennél kevésbé érthető filmmel ő még nem találkozott sose – de azért szép is volt és jó is. Azt válaszoltam, hogy ezzel én is így vagyok.
Tényleg. Kamaszkoromban és azután is jó ideig nagyon szerettük az ilyen rendezői filmeket – Fellini, Antonioni, Bergman, Godard, Tarkovszkij és mások, akiket még ide tudtok képzelni –, és egyik-másik mű értelmezésével nem keveset bíbelődtünk. És vagy megvoltak a fontos részletek, vagy nem. Nem mindig voltak meg. Aztán pont nemrég megnéztem a Tükört, és elcsodálkoztam egy kicsit, hogy mi volt ebben olyan nehezen összerakható. Ez az egyik.
A másik, hogy semmit sem muszáj megfejteni mindenestül, az a lényeg, hogy amit ki tudsz szedni magadnak egy ilyen két és fél órából, annak van-e értelme. Vagyis hatása – és tök mindegy, hogy intellektuálisan, érzelmileg vagy esztétikailag. Vagy egyszerre. Olvastam utána, mikor rákerestem dolgokra kivételesen, hogy Arthur C. Clarke író-társalkotó megjegyezte valahol: "Ha teljesen megértetted a 2001-et, akkor kudarcot vallottunk. Sokkal több kérdést akartunk felvetni, mint amennyit megválaszoltunk." Jópofa, gondoltam.
A 2001 az idők során azok közé a nagy klasszikusok közé emelkedett, amiket körbeállni és csodálni szokás. Felmerül, hogy egy ilyen film nem válik-e önmaga emlékművévé. Hogy élő és élvezhető-e majdnem fél évszázad múltán. Egy sci-fi esetében duplán számít ez. Hiszen a jövő, amit 1968-ban megálmodtak és megcsináltak, időközben elmúlt – és másmilyen lett. Kubrick ráadásul nemcsak a filozófia orbitális dilemmáiba bonyolódott bele lendületesen, hanem az apró technikai részletekre is odafigyelt. A jó hír az, hogy egyetlen monitor, irányítópult vagy számsor sem tűnik parodisztikusnak. Minden a helyén van, és minden működik.
Főként azért, mert a 2001 egyszerűen és magától értetődően szép. Nagy vásznon nagyon szép. Ezért kell moziba menni most. A film, ha igazi, nemcsak és nem is feltétlenül történet – szemben például az irodalommal –, hanem mindenekelőtt kép. Ezt sokan hajlamosak elfelejteni, pedig nemcsak a művészkedésre, de magára Hollywoodra is igaz, ma inkább, mint valaha. Kubrick képben baromi erős. Annyira, hogy a film nem akkor üt-hat a leginkább, amikor beszélnek vagy cselekszenek benne, hanem akkor, amikor lelassulnak a dolgok, és nincs semmi, csak űrhajók, csillagok, Kék Duna keringő. Meg az a hosszú pszichedelikus villódzás a végén, mikor már azt sem tudni, térben vagy időben utazunk.
A világegyetem végtelen, az idő hatalmas, életre halál, halálra élet jön, majomra ember, lábszárcsontra űrhajó, megyünk tovább. Lehet, hogy csak ennyi az egész. Hogy ki indított el bennünket, meg hogy hova tartunk, azt beszéljük meg legközelebb. Amikor a mostaninál talán majd több kérdésre lesznek válaszaink. Ha lesznek.
[Stanley Kubrick 2001: Űrodisszeia című, 1968-ban készült, színes, szélesvásznú filmjét március 12. óta játsszák újra egyes magyarországi mozik, Budapesten a Puskinban lehet megnézni, feliratosan.]