A kalandos életű, a punktól az operán át a Brecht-dalokig rengeteg mindent éneklő Nina Hagennal telefonon beszélgettem arról, hogy mi foglalkoztatja mostanában, mi volt a halálközeli élménye, és hogy miért ő a punkmozgalom anyukája.
A kalandos életű, a punktól az operán át a Brecht-dalokig rengeteg mindent éneklő Nina Hagennal telefonon beszélgettem arról, hogy mi foglalkoztatja mostanában, mi volt a halálközeli élménye, és hogy miért ő a punkmozgalom anyukája.
(Talán meglepő, de Nina Hagen eddig csak a Szigeten járt nálunk: az 59 éves német énekesnő vasárnap lép fel először önálló koncerten Budapesten, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében a MüPában.)
Két nappal ezelőtt debütált egy új műsorod, hogy sikerült, mi volt ez pontosan?
Fantasztikus premier volt, egy zenés-verses előadás, de ez nem csak rólam szólt. A Berliner Ensemble kíséretével énekeltem Brecht-dalokat, és fellépett Ilona Haslbauer is, akit nemrég engedtek ki hét év után a pszichiátriáról, amiért külön kampány is indult. Ehhez tudni kell, hogy én vagyok a fővédnöke egy kezdeményezésnek, amely azért harcolt, hogy senkit ne lehessen mentális betegsége miatt intézetbe zárni. De a koncert most nagy siker volt, a kedvenc berlini színházamban, nagyon jó érzés volt ott lenni.
Ezzel a műsorral lépsz fel Budapesten is?
Nem, az teljes egészében egy Brecht-műsor, külföldön pedig mindenfélét énekelek a repertoáromból, mindenféle stílusban, ráadásul inkább angolul. Felteszem, a magyarok is jobban tudnak angolul, mint németül.
Utoljára három éve jelent meg lemezed, azon is feldolgozásokat énekelsz. Vannak azért új dalaid?
Persze, folyamatosan dolgozom! Van például egy elektropunk projekt, amin több DJ-vel dolgozom együtt, köztük a fiammal is. De van ezen kívül még több másik projektem is. Az új dalok közül is játszom többet a koncerteken, például Larry Norman egy számát, a Peace Pollution Revolution címűt. Ez egy vallásos gospel dal, és nagyon pozitív üzenete van.
AP Photo/Markus Schreiber, File
A legutóbbi, Volksbeat című lemezeden főleg protest folkdalokat dolgoztál fel. Mi és ki ellen kell tiltakozni ma leginkább?
Nem szeretem ezt a protest elnevezést, félrevezető. Ezek a dalok nem szólnak senki és semmi ellen, pont hogy a világbéke a céljuk. A német sajtó előszeretettel kapaszkodik bele ebbe a szóba, és skatulyáz be engem. Mondjuk jobban is hangzik, hogy Nina Hagen már megint protestál valamivel szemben, mint hogy pozitív dolgokról énekelek. De ebbe belefér Brecht éppúgy, mint Woody Guthrie.
Az egész irányzat szeretete a mostohaapádtól, az NDK-ból később kiutasított Wolf Biermann folkénekestől ered?
Tőle is, de nem csak. Én ezzel a zenével nőttem fel, és mindenkivel tudok azonosulni, aki tiszta szívből énekel a szabadságról. Számomra idetartozik a gospelénekes Mahalia Jackson ugyanúgy, mint Joan Baez, Bob Dylan vagy Leonard Cohen, akinek fel is dolgoztam egy dalát egy tribute-lemezre.
21 éves korodig éltél az egykori NDK-ban, milyen emlékeid vannak róla? Esetleg téged is megérintett az NDK-nosztalgia?
Aki ismer, tudja, hogy tőlem bármiféle nosztalgia távol áll, az örök élet a célom! Az NDK-korszakról mindenre emlékszem, és ezt részletesen meg is írtam az önéletrajzomban, ami remélhetőleg egyszer meg fog jelenni magyarul is. Fantasztikus életem volt idáig, panaszkodni egész biztosan nem fogok.
AP Photo/Frank Augstein
A honlapodon a Mother of Punk jelző olvasható, ez mire vonatkozik pontosan?
Ó, ez egy régi, kedves elnevezés! Még amikor 1977-ben Londonba mentem, akkor neveztek el így. Ott a filmrendező Julian Temple vitt be a punkok közé, így barátkoztam össze pár nagyon helyes, fiatal lánnyal, köztük Ari Uppal, aki a Slits énekesnője is volt. Mivel én akkor már majdnem 23 éves voltam, ők pedig majdnem tíz évvel fiatalabbak, én számítottam közülük a tapasztalt bölcsnek, rám hárult a feladat, hogy oltalmazzam őket. Innen ered ez a számomra nagyon kedves név.
Elég sok helyen éltél már, mégis mindig visszatérsz Berlinbe, ez a legkedvesebb városod?
Mindenhol imádtam élni, az egész bolygó az otthonom! Minden várost képes vagyok a sajátomnak tekinteni, így lesz ez majd Budapesttel is, ahol eddig még soha nem jártam (mint kiderült, járt, vagy én értettem rosszul, vagy ő emlékezett rosszul – IB). De nem kell megijedni, nem viszek el semmit, csak otthon fogom érezni magam. De egyébként imádtam Ibizát, Kaliforniát, New Yorkot is, nagyszerű hely mindegyik.
A vallás mindig is ennyire fontos volt a számodra?
Igen! Egyetlen Isten van, és remélem, hogy ő is szeret engem. És abban is biztos vagyok, hogy ő is legalább annyit szenved, mint mi, emberek.
De ha mindig is vallásos voltál, hogyhogy csak öt éve keresztelkedtél meg?
Mindig is keresztény voltam, és amióta tizenhét évesen volt egy halálközeli élményem, azóta lélekben megkeresztelve érzem magam, szóval ez most csak egy gesztus volt inkább.
És mi volt ez a halálközeli élmény pontosan?
LSD hatására történt, és ekkor éreztem meg először Isten szeretetét, nagyon erőteljes, egyben csodálatos élmény is volt. Olyan, amelyről így telefonon nem is nagyon tudok beszélni, viszont erről is részletesen írok a könyvemben. Vannak ezek az ötvenes évekbeli filmrészletek a YouTube-on, amikben orvosok kísérletként LSD-t adnak a pácienseknek, akik láthatóan igazi spirituális élményt élnek át, ezek segíthetnek megérteni. (Nina Hagen egyébként a könyvében azt is írja, hogy "a drogok nem ártalmatlanok, és képesek megnyitni a gonoszság kapuját is".)
Rengeteg zenei stílust próbáltál ki, van olyan, ami a többinél közelebb áll hozzád?
Nagyon-nagyon sok, ahogy nagyon sok előadót is szeretek. De talán a legfontosabb a számomra Rosetta Tharpe, akit nem véletlenül neveznek a rock and roll keresztanyjának. Elsőként énekelt elektromos gitárkísérettel, gyakorlatilag ő találta fel a rock and rollt, még a negyvenes években! (Itt látható róla egy dokumentumfilm.) De sok mindenki mástól is tanultam, és ígérhetem, hogy a koncertemen nem fog senki unatkozni, mert egyszerre vagyok bohóc és énekesnő is!