Itt a hivatalos imázsfilm Magyarországról. Szerintetek?

Szerintem vannak benne jó ötletek, de összességében semmilyen.

Ma mutatta be a Magyar Turizmus Zrt. az új imázsfilmet. Vannak benne jó ötletek: nekem tetszenek a kettőbe vágott ételek, meg a fürdők felülről, de ezek akár önmagukban megállták volna a helyüket, ha szépen kifejtik őket.

Advertisement

És akkor lenne két jó videónk.

Így meg egy sincs, pedig ezek mellett még egy rakás minden felvonul a filmben.

Persze értem én, hogy nehéz dolog nem mindig ugyanazt mutatni, vagy legalább nem mindig ugyanúgy. Én ebben azonban konzervatív vagyok. Vannak elavult sztereotípiák, de azért nem kell minden évben új turistaattrakciót kitalálni. Azért alapvetően mindig ugyanazért megyünk egy országba.

Advertisement

Viszont ha már balatonozunk, akkor tényleg nem ciki megmutatni egy-két képpel milyen a tó, mert ezek a képek akár a Rákos-patakban is készülhettek volna.

Na és Budapest? Ha Hősök terén forgatunk – és miért ne tennénk? – akkor miért nem mutatjuk meg? És ha már nem mutatjuk, csak említjük, akkor miért pont egy gördeszkással, aminek nem nagyon szoktak örülni az illetékesek.

Advertisement

Kicsit az az érzésem, mintha lett volna egy brainstorming, ahol születtek jó ötletek, aztán ezeket sebtében összehányták volna, de úgy hogy nehogy kimaradjon valamelyik.

Egy-két témára fókuszálva sokkal jobb reklám készülhetett volna. Na de majd jövőre!

Vélemény, hozzászólás?