Tállai András a karcagi Kun-Mediátor-ügyben jobbikos szálat is talált, de elsőre ez kicsit karcsúnak tűnik. Lehet, hogy ez a jel a Fidesz Jobbik-ellenes offenzívájára?
Az NGM államtitkára az Országgyűlésben beszélt ma erről, miután a jobbikos Lukács László György felemlegette, hogy a kormányban két karcagi is található (Varga Mihály és a volt polgármester, Fazekas Sándor), érdemes lenne hát kideríteni, ki a felelős azért, hogy senkinek nem tűnt fel ez a csalássorozat.
Tállai viszontválaszában azt mondta, egyik fideszes politikusnak sem volt érdekeltsége a cégben, ellenben az őt kérdező jobbikos képviselőnek szerinte köze lehet az ügyhöz, hiszen “az ön családjának az ügyvédi irodája ugyanoda van bejelentve, mint a Kun-Mediátor telephelye. Egy épületben végezték a tevékenységüket. Először ön tisztázza magát!”
Lukács szerint azonban “az említett telephely egy nagy irodaház, amely a Táncsics körút 15. alatt található, és ugyanitt találunk egy önkormányzati irodát és egy bababoltot is”, és kilátásba helyezte, hogy olyan polgári pert akaszt majd az államtitkár nyakába, hogy csak na.
Tállai amúgy az MSZP-t is megtalálta Kun-Mediátor-ügyben: úgy tudja, hogy a párt a helyi gyűléseit a cég éttermében tartotta. De ennek már nincs hírértéke, hiszen nyilvánvaló volt, hogy ez is szocialista brókerbotrány.
A képen látható Dobrai Sándorné Nagy Marcsika és a férje egyébként még mindig bujkálnak, a lányaik viszont már itthon vannak.