Itt a teljes Kubatov-levél a Bajnaival egyeztető, törő-zúzó diákokról

Kubatov Gábor országos pártigazgató ügyes ember, azonnal kapcsolt a Fidesz-székház csütörtöki ostroma után, és az alant olvasható levelet küldte szét a Fidesz-tagoknak. Manapság azok nyernek választást, akiknek sok és mozgósítható aktivistájuk van. A Kubatov-levél nyilvánvaló célja, hogy az ostromlottság érzését keltse minden fideszesben, ezzel aktivizálva őket. Mi, nem érintett olvasók csak örülhetünk annak, hogy egyévesnél is hosszabb választási kampány kezdődik, mert így jó eséllyel naponta robban egy újabb hülységbomba.

Kubatov levelében a csütörtökön Kocsis Máté fideszes kommunikációs igazgató által elővezetett cifra összesküvés-elmélet minden pontját felsorolja, a baloldal, vagyis Bajnai Patás Gordon által a háttérből mozgatott, szakszerűen kiképzett diákmiliciákról. Kubatov azért tovább is megy, amikor – természetesen bármi alap nélkül – arról ír, hogy "a jövőben minden Fidesz-iroda számíthat hasonló törvénytelen megmozdulásukra". A levélből közvetetten kiderül, mi fáj a legjobban a Fidesznek: az, hogy nem pártok, hanem valóban civil diákok tüntetnek ellenük, ezért sulykolják ilyen intenzitással, hogy a tiltakozásokat "a baloldal" szervezi.

Kedves Barátaink!

Szeretnénk tájékoztatni titeket a tegnapi eseményekről.

Radikális diákok egy csoportja a délelőtti órákban megtámadta a Fidesz Lendvay utcai székházát. Átmásztak az épület kerítésén, és be akartak jutni az épületbe. Közben az előre értesített baloldali újságírók kamerákkal kísérték őket. Munkatársaink határozott fellépésének köszönhetően csak páran jutottak be, a többiek az udvaron maradtak. A földre telepedő aktivisták időről időre megpróbáltak újra betörni az épületbe. Eközben törtek-zúztak, bántalmazták a székház dolgozóit, többek között megrúgtak egy női munkatársat is. Nem voltak tekintettel a ház idős dolgozóira sem, akik megrémültek a soha nem látott durvaság láttán. Dokumentumok után kutatva elvitték a kukák tartalmát. A radikális fiatalok példátlan akciója törvénybe ütközik, birtokháborításnak minősül. A Fidesz, miközben megtehette volna, nem kérte a rendőrség beavatkozását (ezzel szemben 2006-ban a békés tüntetők szemét is kilőtték a rendőrök).

A diákokat azok a jól ismert arcok vezették, akik az elmúlt hónapokban folyamatosan heccelték a magyar fiatalokat. Ők azok, akik maguk is bevallották, részt vettek egy amerikai tanácsadók által tartott képzésen, amelyen agresszív utcai kampányok szervezésére oktatták őket. Azokról a radikális fiatalokról van szó, akik maguk sem tagadták, hogy egyeztettek a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 Mozgalommal. Azokról van szó, akik a diákság képviselőinek állítják be magukat, de közben a baloldal bíztatására provokációkat szerveznek a magyar városok utcáin. Be nem jelentett tüntetéseket tartanak, hidakat és épületeket foglalnak, rongálnak.

A jövőben minden Fidesz-iroda számíthat hasonló törvénytelen megmozdulásukra. Éppen ezért arra kérünk benneteket, hogy ennek megfelelően alakítsátok ki irodáitok biztonságos, de békés védelmét. Amint az tegnap is bebizonyosodott, politikai ellenfeleink nem fognak válogatni az eszközökben.

A Központi Hivatal védelmében várjuk azon Fidesz-tagok jelentkezését, akik a tegnapihoz hasonló agresszió esetén 1 órán belül a helyszínen tudnak lenni. A jelentkezéseket kérjük, juttassátok el a riadolanc@fidesz.hu címre, nevetek, tagkártya-számotok és mobilszámotok feltüntetésével.

Sok munka áll előttünk, de addig is, szeretnénk köszönetet mondani minden munkatársnak és szimpatizánsnak, akik segítettek megvédeni a székházat és az itt dolgozó embereket.

Üdvözlettel:

Kubatov Gábor

pártigazgató

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?