Jönnek a jó adózók és a rossz adózók – de hol marad a söralátét?!

Illustration for article titled Jönnek a jó adózók és a rossz adózók – de hol marad a söralátét?!

Már jövőre életbe léphet az új adótörvény, amely teljesen új alapokra helyezné az adózást Magyarországon.

Advertisement

Az egyik újítás, hogy 2017-től a NAV töltené ki a munkaviszonyban lévők adóbevallását, és egyébként is ügyfélbarátabb, szolgáltatóbb hatóságot szeretne a kormány. Ennek része lenne az is a Figyelő szerint, hogy az NGM a jelenleginél jóval erősebb kontrollt kapna a NAV fölött:

Felülvizsgálhatná az adóhatóság belső szabályzatait, a tevékenységét rendszeres beszámoltatással, állásfoglalásainak előzetes minisztériumi véleményezésével befolyásolhatná. Ez a javaslat meglátásunk szerint fel fogja erősíteni a politikai kritikákat, amelyek a kormány indokolatlan mélységű beavatkozását, netán bizalmas adatokhoz való hozzáférés veszélyét fogják szóvá tenni.

Advertisement

Legalább ilyen fontos elem a jó és rossz adózók megkülönböztetése, előbbiek esetében például az adóellenőrzés határidejét hat hónapra rövidítenék, és idővel ezek a cégek maguk végezhetnék adóellenőrzésüket (a becslések szerint mintegy 470 ezer vállalkozás tartozna ide).

Viszont az éttermek, fényképészek, fodrászok, magánorvosok, állatorvosok, autószerelők és fitnesztermek is kénytelenek lennének online pénztárgépet alkalmazni, cserébe késedelmes utalás esetén a NAV-nak több pénzt kellene visszafizetnie az adózóknak.

Advertisement

(via HVG)

Vélemény, hozzászólás?