Kerényi Imre fejében összegabalyodik a hírgyár és a tudományos akadémia

Sajnos a Cink nem tud mindenhol ott lenni, így az L. Simon László körüli őrületet hozó Hégető Honorka Alapítvány díjátadóján sem voltunk, de szerencsére a Litera.hu igen, a tudósítójuknak pedig sikerült lejegyezni azt, ahogy Kerényi Imre lazán összekeveri az MTI-t az MTA-val.

A Magyar Művészeti Akadémiáról pedig röviden azt tudja mondani, hogy: VÉGRE. Végre létrejött az MMA az MTI mellett, annak mintájára, s így immár nem csupán a Széchenyi gróf által alapított MTI van, hanem MMA is, amely leveszi az állam válláról a kultúra finanszírozásának terheit. És hogy az MMA egyenrangú az MTI-vel.

Advertisement

Azzal ne is foglalkozzunk, hogy az MMA miért olyan, mint az MTA.

Sőt, azzal sem, hogy Karácsony Gergely nekiszegezte L. Simon Lászlónak ezt a mondatot:

Dehát Laci, te is az MMA-dologba buktál bele!

Vélemény, hozzászólás?