Kiabálva pofozta a zokogva térdelő hapsiját, letartóztatták

Végre leírhatom: ilyen zavarbaejtő videót se fogsz látni ma már. A Ronda Nő a nyílt utcán veri a Síró Faszit, miközben ott áll a Harmadik. De a legjobbak a hongkongi járókelők beszólásai.

Advertisement

Játékfilmen végtelenül kimódolt lenne, így telefonos videóként viszont rettentően erős és zavarbaejtő az a Hongkongban történt szerelmi jelenet, aminek a végén a rendőrség hurcolta el a kegyetlen női főszereplőt. Ott kapcsolódunk be, hogy a pasi már térdel, a hüppögést váltogatja a zokogással, a domina ordítva vallatja és pofozza, azzal vádolva, hogy a fiú föl akarta vinni a lakására a pöttyös táskás csajt.

A fiú tagad, sőt azt hüppögi, hogy dehát így hármasban voltak, amikor elhangzott a meghívás, és amúgy sem ment föl hozzá a pöttyös, aztán sorban kapja a pofonokat. De föl nem állna, csak óbégat, néha ordítva, néha szepegve. Az egész kicsit olyan, mint amikor a vetkongok kínozzák az egyik főszereplőt a Szarvasvadászban. A közepébe bele is lehet tekerni, mert a vége lesz megint izgalmas, amikor a bámészkodók elkezdenek hangosan kommentálni. Arról például konszenzus látszik kialakulni, hogy a lány egy ronda picsa.

Advertisement

A lány előállítása után a zokogó fickót kórházba szállították.

Vélemény, hozzászólás?