Kipróbáltuk a frissen érkezett Volvo-buszokat. Van egy-két furcsaság

Illustration for article titled Kipróbáltuk a frissen érkezett Volvo-buszokat. Van egy-két furcsaság

Azok közé tartozom, akik feltétel nélkül tudnak lelkesedni a BKK-járműpark megújításáért, és még a buszok sokak által utált világoskék színével sincs semmi bajom. Szerintem kifejezetten klasszul néznek ki, ahogy suhannak át a mutatós belvárosi "díszletek" előtt. Na de milyenek belülről?

Advertisement

Régi szabály volt Budapesten, hogy ha új buszok érkeztek, akkor azokat először a Belvárosban vagy a budai kertvárosban állították forgalomba – a nép csak utánuk kaphatott ilyet. Meglepő tehát, hogy Kőbányán most elég hamar bevezettek több járatot is.

Advertisement

A 9-es vonalán járó Mercedesekre még van magyarázat, hiszen azok a X. kerület szívéből úgy mennek Óbudára, hogy közben elrongyolnak a Bazilika előtt is. A 85-ös viszont nem a legelőkelőbb környékeken jár, mégis jutott ide a felújított Volvókból, amiket most állított forgalomba a BKK. Hurrá!

Advertisement

Na nézzük milyenek! Nagy meglepetésre ne számítson senki, hiszen a járműveket mindenki ismeri, nagyjából olyanok ezek is, mint a megszokott sötétkék Volvo 7700A-k. Kicsit szebb a pofájuk, más a hűtőrácsuk, belül mintha máshogy hajlanának a kapaszkodóik (de ebben nem vagyok teljesen biztos, bármennyire is fontos kérdés ez sokaknak).

Advertisement

Illustration for article titled Kipróbáltuk a frissen érkezett Volvo-buszokat. Van egy-két furcsaság

Advertisement

Összességében nagyon jó rajtuk utazni: szépek, kényelmesek, újak. Mármint újnak hatnak. És ez nagyon fontos. Olyan, mint amikor az ember kibont otthon egy új laptopot vagy billentyűzetet vagy akár csak egy egeret és napokig szebbnek látja, mint amilyen valójában.

(Most vettem csak észre, ahogy feltöltöttem a BKK fotóit, hogy mennyire nem egységes a dizájn. Én türkiz kapaszkodójún utaztam, ezeknek meg sárga. Furcsa, hiszen "mindössze" 25 darabról van szó.)

Advertisement

Amik nekem feltűntek:

1. Több az ülőhely

Illustration for article titled Kipróbáltuk a frissen érkezett Volvo-buszokat. Van egy-két furcsaság

Advertisement

Legalábbis nem emlékszem, hogy a sötétkékeken három felpattanó ülés lenne a babakocsis/kerekesszékes placcon.

2. Vannak szemetesek!

Illustration for article titled Kipróbáltuk a frissen érkezett Volvo-buszokat. Van egy-két furcsaság

Advertisement

Bejáratonként kettő. A hátsó ajtónál egy ilyen kisebbel van megoldva, oda nem fért volna nagyobb.

Illustration for article titled Kipróbáltuk a frissen érkezett Volvo-buszokat. Van egy-két furcsaság

Advertisement

Vegyes érzéseim vannak a szemetesekkel kapcsolatban. Emlékszem régen a HÉV-en is voltak, aztán egyszer csak eltűntek, azt sugallva, hogy kérem ez nem vonat, ahol szotyolázni, meg szalonnázni lehet, hanem egy városi tömegközlekedési eszköz. Lehet hogy a lefurnérlemezezett helyeik ma is megvannak, majd megnézem, ha azzal megyek legközelebb.

Hivatalosan nem tudom, milyen szemét képződhet egy buszon. Talán semmilyen, hiszen enni-inni tilos. Persze sokan megteszik, bevallom velem is előfordul, hogy egy átszálláskor vett üccsivel ülök le.

Advertisement

Ha a szabályok szigorú betartatása helyett a praktikumot nézem, akkor végül is nem árt, ha van. Szemmel láthatóan használják.

3.Több funkciógomb van leszálláshoz!

Bevallom nem teljesen értem, és attól tartok, vagyunk ezzel még egy páran, hogy mire is való ez a dupla gombozás. Amikor először láttam, hogy a kapaszkodón szorosan egymás alatt két gomb van, arra gondoltam, hogy biztos vészjelző az egyik, és hogy milyen kár volt ilyen könnyen összekeverhető helyre tenni.

Advertisement

Illustration for article titled Kipróbáltuk a frissen érkezett Volvo-buszokat. Van egy-két furcsaság

Aztán rájöttem, hogy nem erről van szó. A felsőhöz ugyanis az van írva, hogy leszállásjelző, az alsóhoz pedig hogy ajtónyitó. Több tippem is van a jelentésére.

Advertisement

Számomra a leglogikusabb az lenne, ha a leszállásjelző csak a busz megállításra adna utasítást, míg az ajtónyitógomb az ajtót nyitná ki, ha megállt a busz (vagyis hasonló funkciójú, mint a kinti). Ez elsőre elég értelmetlennek hangzik, pedig logikus is lehet, hiszen újabban elterjedt, hogy a belső kapaszkodókon vagy akár az üléseknél is van jelző, amelyek viszont egyáltalán nem köthetők egy adott ajtóhoz. Ha van jobb elképzelésetek vagy tudjátok a tuti megfejtést, ne fogjátok vissza magatokat.

Illustration for article titled Kipróbáltuk a frissen érkezett Volvo-buszokat. Van egy-két furcsaság

Advertisement

Ja és persze írjátok meg, nektek hogy tetszenek az új Volvók!

/Az első két kép a BKK oldaláról származik, az alsók sajátok/


Cink a Facebookon: fb.com/cinkhungary, Zubreczki Dávid a Twitteren: @boogiepapa

Vélemény, hozzászólás?