​Lehet, hogy ez volt életem eddigi legrosszabb cikkötlete?

Szóba álltam egy fideszessel, mire elszabadult a pokol. Szándékosan csináltam, tesztelésből, kíváncsiságból és heccelésből, de nem hittem volna, hogy tényleg ennyire kemény a helyzet. Pária lettem Deutsch Tamás miatt?

Ez utóbbit egyértelműen nem tudom megállapítani, az viszont biztos, hogy amikor hétfőn délután az irodában kinyitottam egy üveg őszi szünetezésről hozott ajándék bort, alig jött át valaki poharazgatni, miközben máskor egy doboz karamella előtt is gomolyog a tömeg. Ráadásul engem egyébként többé-kevésbé ismerő haverjaim is olyanokat írnak rólam, változatos fogalmazásban, hogy haha, eladtam magam a kormánynak.

Mivel sikerült ezt elérnem?

Az történt, hogy a netforradalom idejére eső szabadságomról visszaérkezve cseten érdeklődtem Deutsch Tamásnál, hogy van-e bármi fejlemény az internetes nemzeti konzultáció ügyében, amit ő irányít. Mire felvetette, hogy fussunk össze, mert pont van egy ötlete a konzultációról. Sztorit szimatoltam, így hétfőn kettőkor már találkoztunk is.

Deutsch azzal állt elő, hogy kíváncsi, szerintem mit lenne érdemes kérdezniük a netről a konzultáción, és hogy adnék-e tanácsot ebben. Elmesélte, hogy mindenféle embereket megkérdez ugyanerről. Azt is világossá tette, hogy a kérdések nem akörül fognak forogni, hogy milyen internetadó legyen, mert eldőlt, hogy nem lesz ilyesmi, hanem hogy a kormánynak mit kéne csinálnia a magyar internettel, ha egyáltalán kellene csinálnia bármit is.

Azt mondtam neki – amit ő is sejtett –, hogy bármi ilyen szakértés-tanácsadás újságíróként nekem eleve összeférhetetlen dolog. De – vetettem fel – ha neki jó, hogy az egész az elejétől a végéig nyilvános legyen, akkor abban szívesen benne lennék, hogy megírom a fentieket Cinkre, és megkérdezem az olvasókat, szerintük mik lennének a releváns témák a "mi dolga a kormánynak a magyar internettel?" tematikában. Aztán Deutsch azt kezd a kapott kérdésekkel, amit akar. Erre utal a témáról írt posztom címe is, miszerint "Így lettem Deutsch Tamás nemzeti konzultációs tanácsadója".

Szóval, ha valakiben ez akárcsak halvány rossz érzésként is, de felmerült volna, a Cink nem lett a kormány szócsöve, én sem, partnere sem, nem vállaltam semiféle formális vagy informális pozíciót, annyit beszéltem meg Deutschcsal, hogy egy-két posztban megkérdezem tőletek, ti mit kérdeznétek. Meg leírom, hogy én mit kérdeznék. A részvételem kifejezett feltétele volt a teljes nyilvánosság, és az, hogy azon felül, amit publikus Cink-posztokban megírok, nem veszek részt semmiben.

Azt képzeltem, érdekes dolog lehet komolyan venni egy olyan átlátszó propagandaeszközt, mint a nemzeti konzultáció, és a gyakorlatban kipróbálni, mi történik, ha valódi emberek valódi kérdései is bekerülnek a rendszerbe. Vagyis úgy tenni, mintha a konzultáció jelentene bármit is. "Irtó vicces lesz utólag megnézni, miket kérdeztek volna a hús-vér emberek, és ehhez képest végül mi jelent meg a tényleges konzultációs papírokon vagy weboldalakon vagy bármiken" – gondoltam. Nem beszélve arról, hogy utána mi valósul meg.

Transzparens, visszakereshető módon megmutatni, mit jelent a fideszes konzultáció, az klassz dolog – képzeltem. Azt az eddigi konzultációknál senki sem tudhatta, hogy igazából milyen kérdéseket tartottak volna fontosnak a választók, ha voltak egyáltalán valódi kérdések, és nem Habony Árpád írta az összeset. (Én például azt képzelem, hogy ő írta.)

Van benne pár erős poszt + pár jó kis kommentcsata lehetősége, én meg az olvasókkal együtt picit jobban belelátok majd abba, hogyan működik ez a gépezet. És amúgy is, eleve nem érdektelen dolog arról vitázni felhasználókkal, hogy mit is kéne államilag kezdeni az internettel. A Cinken is használt Kinja platformot direkt arra is találták/tuk ki, hogy a leghevesebb vitákat is értelmes mederben tartsa, a Cink nagyrészt ennek a tesztelésére szolgál, mi lehet jobb teszttéma jobbára kormánykritkus olvasók körében, mint a kormány és az internet? És ha az ember deklaráltan a párbeszéd terjesztéséért dolgozik, miért utasítsa vissza, ha megkérik egy kis párbeszélésre?

Ilyenek forogtak még a fejemben.

Bőven lehet, hogy ez irtózatosan nagy hülyeség volt a részemről. Lehet, hogy betegesen naiv voltam. Lehet, hogy ez volt életem legrosszabb posztsorozatötlete. Írjátok meg ide alulra, ha így van, és akkor kénytelen leszek elfogadni, hogy faszság volt az egész.

De azok, akik nekem estek, leginkább a következő érvekkel jöttek elő:

1. Hogy állhatok szóba egy olyan alakkal, mint Deutsch Tamás, aki korábban ezt meg ezt mondta/művelte?
2. Hogyan asszisztálhatok egy olyan hazug porhintéshez, mint a konzultáció intézménye, amikor olyan, az ország jövőjét befolyásoló ügyekben nem volt semmmiféle konzultálás senkivel, mint a paksi bővítés?
3. Hogy vehetek részt az internetről szóló konzultációban, amikor a kormány kerekperec még nem zárta ki, hogy valamilyen formában mégiscsak legyen netadó?
4. Hogyan hihetem el, hogy a Cink-olvasók véleménye vagy az enyém őszintén érdekelheti azt a Deutschot, aki korábban például olyat nyilatkozott, hogy "egy kampányban a vita elutasítása sokszor kampányszempontok alapján történik. Mint ahogy sok esetben a vitára való felhívás mögött sem a vita őszinte szándéka, hanem kampányszempontok húzódnak"?

Amire a következők a válaszaim:

1. Szóba állok én bárkivel. Egy újságírótól ez alap. Nem vagyok morális bíró, és irigylem azokat a kritikusaimat, akik ezek szerint csak olyanokkal hajlandók szót váltani, akiket morálisan leellenőriztek és makulátlannak találtak. Én sajnos nem vagyok ilyen tökéletes. Viszont nem is gyűlölöm azért Deutsch Tamást, mert ő D. T., hanem meghallgatom, hiszen azt is elvárom, hogy válaszoljon az én kérdéseimre.
2. A paksi bővítéstől kezdve az összes ilyen témában megírtam a markáns, minden esetben lesújtó véleményemet. Az internetes konzultációhoz nem asszisztálok, hanem a játék kedvéért komolyan veszem, hogy aztán adott esetben megmutathassam, mennyire lehet komolyan venni az ilyesmit.
3. Megírtam, hogy Deutsch Tamás nekem azt mondta, rögtön a beszélgetésünk elején, hogy nem lesz netadó, és a konzultáció nem arról fog szólni, hogy milyen legyen. Ha nem mondott igazat, le fog lepleződni, hiszen az erről szóló hétfői posztomat nem tudja kiradírozni.
4. Éppen azt célozta az akcióm, hogy kiderülhessen, mennyire őszintén érdeklik ezek a dolgok. Ha csak eszköznek akart volna használni engem, az ki fog derülni, és őrá hullik vissza. Bár nem látom még mindig, hogyan lehetnék eszköz.

Azt képzeltem, hogy önmagában az a tény, hogy mindent azonnal megírtam, és az egész feltételéül eleve a nyilvánosságot szabtam, eloszlat minden rossz érzést. Hát nem így lett.

Arra gondoltan, ki más legyen olyan bátor, mint a Cink, hogy elmerészkedjünk az oroszlán, vagyis ebben az esetben Deutsch Tamás szájáig. Ne tudom, hogy ez hiba volt-e, de az tuti, hogy nem kevesen így gondolják. A Cink azonban tovább játssza azt, hogy ez az egész talán komolyabb, mint az eddigi nemzeti konzultációk. Még mindig reménykedem abban, hogy a kísérletnek érdekes végeredménye lesz.

Éppen ezért most megírtam, én hogyan konzultálnék. Akit érdekel, itt olvashatja.