José Mourinho, korunk pestise másodszor is megcsinálta: a Chelsea egy héten belül kétszer hozott nullás meccset nála erősebb csapat ellen, és most nyert is. Mégis, a liverpooli balhé annyival szuperebb volt, mint a madridi, hogy nincs zongora, amin el lehetne pilinckázni a különbséget.
José Mourinho, korunk pestise másodszor is megcsinálta: a Chelsea egy héten belül kétszer hozott nullás meccset nála erősebb csapat ellen, és most nyert is. Mégis, a liverpooli balhé annyival szuperebb volt, mint a madridi, hogy nincs zongora, amin el lehetne pilinckázni a különbséget.
Kedden este a 60. perc környékén úgy ott hagytam azt a nyavalyás Bajnokok Ligája-elődöntőt, mint üveges tótnak a hanyattesés. Kis híján megutáltam a futballt megint – jó tíz évvel ezelőtt egyszer már történt velem ilyen. Azon a meccsen minden volt, ami napjaink labdarúgásában gyűlöletes, és semmi, amitől szép lehetne. Betonvédekezés, színészkedés, kamusérülések, hőbörgés, nyavalygás, ilyesmik színezték a lassan pergő perceket, és az első félidőbe összesen egy izgalmas esemény fért bele, egy kapuscsere. Mourinho Chelsea-je akciók és értékelhető kapura lövések nélkül hozta a 0-0-t, megtehette, egy olyan Atleticóval találta szemben magát, aki bár nyomott, de nem kockáztatott, egy pillanatra sem vállalta fel azt a rohadt nyílt sisakot.
Hogy másképp is lehet, azt a Liverpool bizonyította be ma délután. Az első számú angol bajnokaspiráns – eddig az volt – sem igazán tudott mit kezdeni a Chelsea-busszal, de tojt rá, rendületlenül ment előre, végig benne volt a játékában az extázis, és ez pont elég, hogy szegény semleges szurkoló egyrészt jól szórakozzon, másrészt megszűnjön semlegesnek lenni.
Mondhatjátok, hogy na és mire mentek ezzel a nagy akarással-pörgéssel Gerrardék? Hát igen, gólt rúgniuk nem sikerült, kaptak cserébe kettőt, és az is lehet, hogy elszórakozták a két évtizede annyira vágyott újabb bajnoki címet. Ha nem kockáztatnak, ha nem győzelemre mennek mindenáron, és összehoznak egy szaros 0-0-t, még mindig előnyben lennének vesztett pontokban a Manchester Cityvel szemben.
Igen, ez igaz. Csakhogy jobb helyeken láthatóan még tudják, hogy a futballt akkor is látványra, feszültségre és katarzisra játsszák, ha az nem feltétlenül kifizetődő. A sport – a labdarúgás különösen – a szórakoztatóipar és a tömegkultúra legfontosabb ága manapság. Ha már az, viselkedjen is ennek megfelelően. Úgyhogy én személy szerint köszönöm szépen. Továbbá: hajrá, Liverpool, meglesz az!