Look at this motherfucking nyárfa

Hatalmas nyárfát találtak a gemenci erdőben, később kiderült, hogy a 12 méteres kerületével a legnagyobb Magyarországon. Olyan magas, mint egy többemeletes ház, és olyan széles, mint két Hummer egymás mellett.

Illustration for article titled Look at this motherfucking nyárfa

Hatalmas nyárfát találtak a gemenci erdőben, később kiderült, hogy a 12 méteres kerületével a legnagyobb Magyarországon. Olyan magas, mint egy többemeletes ház, és olyan széles, mint két Hummer egymás mellett.

Advertisement

Néhány hete találta meg ezt a csomoros fekete nyárt egy csapat kiránduló fotós Baja közelében, egy olyan sűrű bozótos, lápos helyen, ami messze esik a turistaúttól és amit terepjáróval is nehéz megközelíteni. A Gemenc Zrt. Pandúri Erdészete által helyszínre hívott Pósfai György biológus-kutató professzor hitelesítette a nagyjából százévesre becsült fát. A kerülete két méterrel nagyobb, mint az eddigi rekorder révfalui fekete nyárfáé.

Innentől bemásolom a Szabad Föld cikkét, mert ezt úgysem tudnám jobban összefoglalni:

Ezen a részen annak idején a kalocsai érsekség erdészei gazdálkodtak, s akkoriban az utánpótlásra a sarjasztásos fapótlás volt jellemző. Ez a göcsörtös, ám teljesen egészséges fa négy sarjból nőtt össze gyönyörű szépen, s körülbelül 5-6 méter magasan négy részre is válik. Hogy ilyen gigantikussá nőtt, ahhoz máig ideálisak a körülmények. Európa legnagyobb ártéri erdője a gemenci, s a Móric-Duna közelsége miatt talaja lápos, sáros, a fa gyökérzete szinte mindig víz alatt áll. Márpedig a fekete nyár imádja a vizet, miként a jó tápanyagot is.

Mindkettőből kap is bőven a gyakori dunai áradások miatt, így az életerős fa még sok-sok évtizedig tovább gyarapodhat. A gemenci erdészet munkatársai a Pörbölyi részen, a négysarjú faóriás „lakhelyén" már hozzákezdtek egy turista útvonal kialakításához, hogy bárki sártaposás nélkül megcsodálhassa az ország legnagyobb fáját.

Advertisement

Itt még több képet meg tudtok nézni erről a rekorder fáról.

[Szabad Föld]

Vélemény, hozzászólás?