Nem akarom ezt bővebb lére ereszteni a kelleténél, csak megfuttatom a benyomásaimat sebtében, aztán vagy hozzátesztek valamit, vagy nem, ahogy jólesik. Ahogy azt tegnap késő este előrevetítettem, elmentem ügyesen az ikszedik Főzdefesztre ma, és ittam sok-sok jót.
Nem akarom ezt bővebb lére ereszteni a kelleténél, csak megfuttatom a benyomásaimat sebtében, aztán vagy hozzátesztek valamit, vagy nem, ahogy jólesik. Ahogy azt tegnap késő este előrevetítettem, elmentem ügyesen az ikszedik Főzdefesztre ma, és ittam sok-sok jót.
Meg elvétve rosszat is. De a lényeg: nem igazán jut eszembe semmi más ebben a hazában, ami ennyire a semmiből nőtte volna ki magát valamivé ilyen elképesztően rövid idő alatt. Öt évvel ezelőtt még nem volt magyar kézműves sör. Most meg van, és nem is akármilyen.
Több tucatnyi főzde, százféle cuccal. Ez az ágazat a bornál és a pálinkánál is gyorsabban és dinamikusabban szökkent szárba. Nem állítom, hogy minden tökéletes, amit csinálnak, hogy is lehetne az, de hogy teljesítményük számot tart érdeklődésre-nyitottságra, nem kérdés.
Történt egy furcsa. FK kollégával (a jkb.hu oszlopával) masíroztunk fel-alá négy-öt órán át, és menet közben azt találtam mondani, nézzünk már nemzetközi referenciát, különben hogyan helyezhetnénk el a saját dolgainkat a kontextusban. Úgyhogy kértünk Bombardier-t a megfelelő standon. És hát ihatatlannak bizonyult, minden máshoz képest, amihez szerencsénk volt délután és este. Ott is hagytuk a kerítésnél. Nem feltételezem, hogy ennyivel jobbak vagyunk mi, magyarok, mint a klasszikusok – el lett ott izélve valami a standon–, de azt igenis sejtem, hogy munkásságunk legjava versenyképes szeretne és bírna lenni a megfelelő platformokon.
Úgy értem, a kézműves sör forradalma is csak egy bizonyíték arra, hogy Magyarország szívesen lenne sokkal jobb hely, mint Magyarország. Vannak mutatványok, melyek erre utalnak. Teszik a dolgukat emberek, magas színvonalon, vagányul.
Valamiért nem voltam sima világosokra hangolva ezúttal, a lagerek-pilsek nem jöttek be, leszámítva a Fóti Zwicklt – azzal nyitottam –, amivel bármikor le lehet venni engem a lábamról. Most belesimult a masszába, nemhogy kimagaslani, átlagot ugrani sem bírt.
Minimum pale ale-re volt szükségem (amilyen a miskolci Zipsé volt a menet eleje környékén, tartotta is az 1. helyet egy darabig), vagy sűrűbb-tartalmasabb búzára (mint a Mályi Ászoké), hogy majd a különféle IPA-k szálljanak tényleg csatába a nap söre megtisztelő pozíciójáért. Ebben a szegmensben keményen odatette magát a csehekre specializálódott Pivo söröző által prezentált Koucour főzdéé, kölesesék KIPA-ja (haha, hehe), az ivósör vonalán elbukott rozsnyói Ikkona IPA-ja és a Horizont I.-ese és főként II.-ese, de a végén olyan kézenfekvő magabiztossággal pattant a dobogó tetejére a Hopaholic, hogy arra nincsenek szavak. Kösz, Kővári Gergely.
Kóstoltam és ittam már annyi mindent életemben, hogy csak na (oké, nemzetközi expert nem vagyok, sose leszek), de azt akárhogy sem értem, hogy ennyire hibátlan dolgokat hogyan lehet készíteni ilyen kevés múlttal és rutinnal. Majd egyszer megértem, akkor boldogabb leszek.
Azon is morfondíroztunk még pluszban, hogy ha ezen a hétvégén beestek a Műegyetem környékére erre járó külföldi emberek, akkor ők biztosan azt hihették, mekkora menő hely már a mi fővárosunk, és milyen igazuk volt. Bár azon elcsodálkozhattak, hogy miért ilyen ócskák a műanyag poharak (a Pivónál viszont klasszak voltak), és hogy a szépséges homlokzatú felsőoktatási intézmény vajon miért sajnálja az emberektől a bejárata előtti árnyékot (azt a szép nagy félkört a kapunál elkerítették, biztonsági embert is foglalkoztattak, nehogy lehányják a fogyasztók a követ), de hát semmi sem lehet perfekt.