Matolcsy György jegybankelnöki kinevezése Orbán Viktor oldaláról nézve nem gonosz tréfa, anarchista gesztus vagy a "mindent megtehetek" plasztikus kifejezése. Hanem logikus lépés: az utolsó, rendszerváltás utáni kommunista mítosszal, a szakértelem mítoszával való leszámolás. Elmesélem, miért és hogyan.
Az olvasók egy része nyilván még nem emlékezhet rá, de 1989-90-ben az MSZP-vé alakult álampárt egy rakás előnnyel indult a demokratikus versenyben. Övék volt
– a diktatúra alatt felhalmozott hatalmas pártvagyon, ami pénzt és elképzelhetetlenül sok ingatlant jelentett
– csak nekik volt infrastruktúrájuk, szervezetük
– közvetlenül birtokolták a magyar nyomtatott sajtó legvirágzóbb szeletét, a vidéki lapokat
– hála az utolsó évtized gazdasági lazulásának, csak mögöttük állt a kilopott-kimentett vagyonból meggazdagodott, lojális rózsadombi réteg
– és nagyrészt csak a hozzájuk kötődő figurák értettek valamihez a szó szellemi, tudományos és gyakorlatias értelmében.
Az első parlamentet alkotó pártok között abban nagyjából konszenzus volt, hogy a szabad politikai verseny és ebből következően az igazán demokratikus Magyarország záloga, ha ezeket a teljes vagy majdnem-monopóliumokat indításnak megtörik. A folyamat el is indult, sőt ahhoz képest, hogy mindez Magyarországon történt, egészen jól is haladt, mígnem 1994-ben az SZDSZ meghökkentő fordulata megakasztotta. A fordulat abban állt, hogy az a párt, amelyik addig nemcsak a leghangosabban, de a Fidesz mellett érezhetően a legőszintébben állt aki az exkommunisták megtörése, felmorzsolása és elszigetelése mellett, az abban formában nem is létező náci veszélyre hivatkozva váratlanul szövetséget kötött a komcsikkal. A SZDSZ árulása két alapvető hatással járt: a fenti ötös lista első három pontjának kipipálása után a folyamat megállt, Orbán Viktor pedig felháborodásában a jobboldalra vitte a Fideszt.
Megmaradt tehát két pont a listából, a komcsik mögött álló pénzes réteg, illetve a szakértelemkérdés. Az elsővel Orbán azt kezdte, hogy amint kormányra került 1998-ban, elkezdett tudatosan megteremteni és megerősíteni egy ugyanolyan, a politikából és annak szürke zónájában tevékenykedő, és annak pénzt folyamatosan visszacsurgató, csak éppen ellenkező előjelű réteget. Ennek az első tagjai "kéznél van" alapon azok lettek, akik a Fidesz illegális pénzeit szervezték, vagyis Simicska Lajos és üzletfelei, ezért is ők ma a leggazdasabb és legnagyobb hatalmú emberek Magyarországon. Az "övék az igazi gazdasági háttérhatalom" mítoszával Orbán akkor számolt le szimbolikusan, amikor 2010-ben arra tudta kényszeríteni a szocialisták mögött álló oligarchia egyik jelképét, Leisztinger Tamást, hogy annak fejében, hogy nem veszik el erővel a vagyona jó részét, megvegye a halódó diósgyőri focicsapatot. Jellemző módon ez egy legenda, egy pletyka, aminek én sem tudom, mennyi a valóságtartalma, lehet, hogy az égvilágon semmi, de az biztos, hogy Orbán környezetéből tudatosan terjesztették, és el is érte a hatását, hiszen "mindenki" tudni véli.
A második pont, a komcsi szakértelemé viszont sokkal fogósabb volt, nem véletlen, hogy Orbán csak majdnem hét év kormányzás után, 2013. március elsején tudta most learatni a szimbolikus győzelmet. A rendszerváltás idején tényleg az volt a helyzet, hogy az új világban is értékesíthető tudással lényegében kétfajta ember rendelkezett: az egyik volt az, aki előtte többé-kevésbé befeküdt a komcsiknak, ezért megkapta a lehetőséget, hogy szaktudásat szerezzen. Ők tették ki a bármire is használható emberek 80-90 százalékát. A másik csoport az 1990-ben életkoruk miatt nagyrészt SZDSZ-essé, kisebb részben fideszessé vált nyugatra figyelő, külföldi egyetemeken edződött wannabe kozmopolitáké volt, akik ekkor még elvi antikommunisták voltak. Aki nem ebbe a két halmazba tartozott, az a mai fogalmaink szerint elég nagy suttyó volt. Belőlük lettek a nem SZDSZ-es és fideszes politikusok. Ma már bizarr belegondolni, hogy a rendszerváltáskor az SZDSZ-nek például természetes monopóliuma volt arra, hogy külföldi újságírókkal beszéljen, de nem a zsidó összeesküvés, hanem amiatt, mert az MDF-esek, KDNP-sek és kisgazdák nem tudtak semmilyen nyelven, makogni sem.
A szaktudás mítosza persze nemcsak az idegen nyelvek területén élt, hanem mindenhol, de például a pénzügyek, főleg a makropénzügyek területén különösen. Ez azért volt, mert Fekete János MNB-elnök, bármit is gondolt róla amúgy az ember, tényleg értett a szakmájához, plusz a pénzügyekben tapasztaható magyar különutasság miatt a közgazdászok olyan nyugati dolgokat is beépíthettek évtizedek óta, amilyeneket más tudományterületek képviselői egyáltalán nem. 1990 és 94 között az akkori jobbosok ennek megfelelően tolták a "szakértelem bolsevista trükk" szlogenjét, amit a hócipőista kommunisták jól nevetségessé tettek, mert hülyén hangzott, bár a lényegét tekintve igaz volt. 94 után az SZDSZ-esek is csatlakoztak ehhez az akolhoz, így Orbánnak már ezt a sárkányt is le kellett győznie valamikor, ha teljes győzelmet akart aratni.
Jómagam 1994 végén lettem újságíró és az ezt követő években ismertem meg Matolcsy Györgyöt, bár egy-kétszer már előtte is összefutottam vele a Financial Times budapesti kifutófiújaként. Nem volt ez mély ismeretség, pár alkalommal találkoztunk az irodájában és általában privatizációs kérdésekről beszélgettünk, mert sok évig ez volt a szakterületem (bár ez most elég komcsigyanúsan hagzik). Matolcsy pedig az Antall-kormány alatt előbb rövid ideig a kancellária állatitkára, majd szintén pár hónapra a privatizációért felelős kormánybizottság elnöke volt. Matolcsy kifejezetten kedves, jószándékú és könnyen lelkesedő figurának tűnt. De lelkesedésében rendszeresen olyan nyilvánvaló zöldségeket hordott össze, amiket még én, a szakirányú képzettséggel egyáltalán nem rendelkező, de őszinte komcsigyűlölő kezdő újságíró is kapásból ki tudtam szúrni. Egyébként már a Financial Times tudósítója, akkori – és mostani – főnököm, Nick Denton is azért hívta föl néha, hogy valami igazán színes, az unalmas közgadászok szövegétől eltérő, viccesen hülye idézetet gyűjtsön be tőle. És Nick, velem ellentétben Oxfordban tanult közgdaságtant, és elméletben sem fertőzhette meg a komcsi propaganda. Amúgy még Matolcsy jobboldali közgazdász kollégái is elnéző mosllyal beszéltek a Gyuriról, akit mindenki szeretett mint embert, de megmosolygott mint szaktekintélyt.
Orbánnak tehát második ciklusa közepére egyetlen dologgal kellett már csak leszámolnia, a komcsi szakértelem mítoszával. Ez azért is tarthatta magát életben a legtovább, mert maguk a jobboldaliak is hittek benne, ami nyilván igencsak idegesítette a Vezénylő Tábornokot. Az nemkülönben, hogy ő maga is kénytelen volt igénybe venni nem jelentéktelen mennyiségű exkomcsi káder szolgálatait. Mivel a mítosz a pénzügyek, azon belül a makropénzügyek területén élt a leginkább, itt kellett látványosan kinyírni a Gonoszt.
Hát ezért lett Matolcsy György a jegybankelnök. innentől kezdve minden titkos Lenin-fiú végképp tudni fogja, merre hány óra. A kinevezés praktikusságát számon kérni kábé annyira értelmetlen, mint az életszerűséget számon kérni egy misztériumjátékon vagy egy japán rituális színházi darabon.