Még kapni a krumplival felcsapott gesztenyepürét

Illustration for article titled Még kapni a krumplival felcsapott gesztenyepürét

Egy multi budapesti boltjában még mindig lehet kapni azt a gesztenyepürét, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal múlt héten azonnal visszahívott, mert rizslisztet és burgonyát is tartalmaztak. Legalábbis ezt állítja az Ittlakunk egyik olvasója.

Advertisement

A Nébih először titokzatoskodott, és december 5-én csak a tényt jelentette be, hogy két fagyasztott gesztenyepürét azonnal vissza kell hívni a boltokból, mert a tesztelt mintákban riszlisztet és krumplit találtak. Cégnevet nem mondott a hatóság az MTI közleményben, de a Vidékfejlesztési Minisztérium honlapjára kikerült sajtóanyagban már név szerint szerepeltek a gyártók, azaz a Gelato Italiano Logisztikai Kft. és a Massa Bajnai Gesztenye Feldolgozó Kft.

Most az utóbbiból sikerült állítólag fotózni egyet, de a szemérmes olvasó is pont olyan, mint Magyarország élelmiszerbiztonsági hivatala és nem mondta meg, hogy pontosan hol. Sajnos ebből a képből én sem tudom megmondani, hogy hol lehet, igaz, nem is tudom fejből, hogy melyik boltnak milyen a hűtőpultja. Az is lehet, hogy a rafkós olvasó egy stúdióban fotózott, vagy egyszerűen becsempészett egy másik boltba két csomag Bajnait, bár ennek azt hiszem kicsi az esélye.

Advertisement

Az Ittlakunk még hozzáteszi, hogy a képen látható Bajnai gesztenyepürét „természetesen nem a politikusról, hanem a Komárom-Esztergom megyei településről nevezték el.”

Vélemény, hozzászólás?