Meghalt Michele Ferrero, akinek a Nutellát köszönhetjük

Illustration for article titled Meghalt Michele Ferrero, akinek a Nutellát köszönhetjük

Az olasz sajtó által Mister Nutellaként búcsúztatott Michele Ferrero – akit minden idők egyik legsikeresebb olasz vállalkozójaként tartanak számon – monte-carlói otthonában hunyt el, hónapok óta tartó súlyos betegség után. 89 éves volt.

Advertisement

Michele apjától, Pietrótól vette át az 1946-ban alapított cég vezetését, ami rövid időn belül az olasz édességipar egyik mintaképe lett. Az ő nevéhez fűződik a Mon Cheri (1956), a Nutella (1964), a Kinder csokoládé (1968), a Tic Tac (1969), a Kinder-tojás (1974) és a Ferrero Rocher (1982) is. A Ferrero legsikeresebb termékének a Nutella mogyorókrém számít, amelyből évente 350 ezer tonnát gyártanak. A világ mogyorótermelésének egynegyedét ehhez használják fel. Ma a cég a világ 53 országában 34 ezer embert foglalkoztat.

Pár évvel ezelőttig Michele minden nap helikopterrel repült villájából az észak-olaszországi Albába, ahol a cég központja található. A vállalat vezetését 2011-ben kisebbik fia, Giovanni vette át, miután bátyja, Pietro szívinfarktusban meghalt egy afrikai biciklitúrán.

Advertisement

Tavalyi adatok szerint Michele Ferrero volt Olaszország leggazdagabb és a világ 30. leggazdagabb embere, vagyona több, mint 23 milliárd dollár volt. Az egész életét a nyilvánosságtól távol élő vállalkozó 1983-ban jótékonysági alapítványt hozott létre.

via MTI, Index, Reuters Kép: Wiki

Vélemény, hozzászólás?