Megtalálták Asztrikot az István, a királyból

Illustration for article titled Megtalálták Asztrikot az István, a királyból

Ő kérdezte irtó intenzív orrhangon a szintiktól bevadult tömegtől, hogy "Kívánjátok-é e karddal István rendelését fogadni?". Most jöttek rá, hogy egy másik püspök sírjában őt találták meg. Ő az, aki a koronát hozta Rómából.

Advertisement

Végre egy katolikus szenzáció: sikeresen azonosították a csontvázat, és kiderült, hogy amit 1910 óta Saul püspök maradványainak hittek, az valójában a magyar kereszténység egyik leghíresebb szereplőjéé. Asztrik csontvázát Forek Ernő találta meg 1910-11-ben, a Győr nemzetségbeli Saul szarkofágjában, amikor a kalocsai székesegyház felújítása közben ásatásokat végeztek. Később gyanús lett, hogy a megtalált talán nem is a XIII. században élt Saul, de csak most bizonyosodott be, hogy az illető nem más, mint Asztrik, akit akkoriban igazából Ascheriknak hívtak, amikor éppen nem Anasztáznak.

Asztrik valószínűleg cseh származású volt, többek között prágai érsek is, mielőtt Géza fejedelem Szent Adalberttel együtt Magyarországra hívta. Az első hazai bencés kolostor, a pannonhalmi apátja lett, majd István tanácsadója. Őt küldte 999-ben Rómába, II. Szilveszetr pápával tárgyalni, ahonnan az ügyes Asztrik koronával és magának egy püspöki kinevezéssel tért vissza.

Vélemény, hozzászólás?