Ez nem zsurnalizmus meg túlzás. Az orosz csodába konkrétan egy kis zacskó puha macskakaját kell belekeverni puhulás után. Nem hiszem, hogy lettem volna valaha ilyen rosszul ételtől. Ez itt a királykategória, a Vifon-típusú, de 690 forintba kerülő leves, bárányhússal.
Az Arbat orosz csemegeboltban láttam meg, és majdnem egy hétig várta a szerkesztőségben a tesztet. Megérte. Én ivarérett korom óta félig szeméten élek, de ilyen se nem láttam, se nem kóstoltam.
A cuccnak a bilinyi mérete fogott meg először a boltban, aztán az, hogy bárányhús van benne, végul az, hogy észrevettem a "biznesz menju" feliratot rajta. Persze a 690 forintos ár is megmozgatta a fantáziámat, hiszen ennyiért akciótól függően 5-12 Smack-et is vehettem volna, márpedig az értelmetlenül drága, elit gusztustalanleves olyan önmagért létező művészi koncepció, ami előtt azonnal meghajoltam. 690 forintért már egészen sok helyen lehet egy tányér valódi ételt venni.
Én ugyan még egész iskolás életemben tanultam oroszul, de azt Orosz Péter olvasta ki, hogy a levelemet Lagmannak hívják, én azt hittem, Palikám vagy Marika a neve. A lagman Közép-Ázsia ramenbe oltott spagettije, ezt írta róla az Imecs-Bede-páros a Khívától keletre blogban annak idején.
A használati utasítást olvasva nem értettem, miért van az, hogy a húst csak 4,5 deci forró víz ráöntése és 5 perc kivárása után kell belekeverni. Később megértettem, bár a nemtudás ebben az esetben is boldogabbá tett volna.
Az instant lagmant felbontva kiderült, hogy a kaja teljesíti a minimálprogramot, miszerint a száraztésztán kívül 3 különböző összetevő is van benne. Találtam egy zacskó levesport:
egy zacskó szárított-zsugorított zöldséget
és egy nagyobb, fura tapintású tasakot. Ez közelebbi vizsgálat alapján – nyomkodás! – zselés közegben úszkáló puha húscafatoknak, magyarul puha macskakajának bizonyult.
A könnyebb villázás végett összetörve raktam vissza a tésztát a hungarocell bilibe, mellészórtam a levesport és a száraz zöldségeket, aztán jött a forró víz. A macskatápos zacskót csak az 5 perces várakozás letelte után szakítottam fel. A nap legokosabb döntésének bizonyult ez utólag, mert olyan tömény, sőt gyilkos löncshúszsírszag támadt, hogy komolyan aggódni kezdtem a mellettem tántorgó Eszpee egészségéért. Fantasztikus élelmiszermérnöki lelemény volt, hogy amint sikerült beleöntenem a levesbe a visszataszító nutriafülzsír-zselét, a szag megváltozott, és olyan lett a hangulat, mintha egy százéves birka bélrendszerében élősködnénk.
Sajnos ekkortájban vettem észre, hogy az Arbatban vett leves szavatossági ideje tavaly augusztusban lejárt. De egy ilyen úgysem rohadhat meg, gondoltam, és folytattam a kísérletet.
A Biznesz Menju lagmanja első nyalintásra meglepően erőtlen ételnek bizonyult, a várt ízroham helyett a tom yumos Smackekből ismerős savanyúság köszönt be, némi általános híg tésztalevesízzel. Aztán durr, lecsapott birka, de akkorát, hogy most is irtózatosan érzem magam. Az ismeretlen szakembereknek sikerült előaálltaniuk a tökéletes szintetikus öregbirkazsír-aromát, amit zavarbaejtó nagylelkűséggel adagoltak a kajába. Olyan érzés, mintha egy szaunázó birka seggét nyalogatnád. Furcsa, bátor tett megcsinálni, de naponta, ebédidőben nagyon nehéz elképzelni.
Most büdös van a szobában nagyon, valahogy mindenki elszivárgott, csak Orosz Péter ír velem szemben, egyre lassuló mozgással, klasszikus "túl vagyok mindenen" tekintettel. A Biznesz Menju lagmanja a Vifon- és smackművészet általam ismert konceptuális csúcsa.
Azt, ahogy a dögzselé beletoccsan a levesbe azt hiszem, sosem tudom elfelejteni.
update: Ha egy videót nézel meg ebből, akkor a legelső legyen az, Federico Klág rendező nagyon elkapta a zselét a lassított felvétellel!