Van egy csomó Magyarország, és semmi közük egymáshoz. Ez jött le nekem ebből a napsütéses-átpolitizált hétvégéből. Közben kiderült az is, hogy a következő négy év ugyanúgy el lesz pocsékolva, mint az előző tizenkettő. Na és aztán?
Van egy csomó Magyarország, és semmi közük egymáshoz. Ez jött le nekem ebből a napsütéses-átpolitizált hétvégéből. Közben kiderült az is, hogy a következő négy év ugyanúgy el lesz pocsékolva, mint az előző tizenkettő. Na és aztán?
A Békameneten nem voltam, azt Szily riporter vállalta, nekem a Kormányváltó Összefogás jutott az Andrássy úton. Úgyis rég láttam ezeket a srácokat élőben. Először is, sokkal jobb teljesítményt nyújtottak, mint vártam. Messze-messze felülmúlta önmagát Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon, és nem volt pocsék Szabó Tímea és Fodor Gábor sem. Az egyetlen, akiről megint kiderült, hogy a képességei maximum közepesek: Mesterházy Kérem Attila, a tetterős miniszterelnök-jelölt. Átok a baloldalra, hogy ehhez képest ő a térfél legmenőbb kamarillapolitikusa, mint azt az elmúlt négy évben ügyesen bizonyította. Nem a szónoki adottságokon múlik, mégis: az én fülemnek annyira hamis minden, amit mond, hogy nemhogy az országot, a macskámat sem bíznám rá. Persze nem is fogja megkapni, egyiket sem (nincs is macskám), így azt ígér, amit akar és amit nem szégyell, mindegy.
Ámbár lehet, hogy megkaphatta volna (nem a macskámat), ha idejében ébrednek (egyeznek meg) a balos-liberális fiúk-lányok. Ha korábban áll össze ez a híres összefogás, ha hónapokkal előbb kezdenek el egy irányba húzni. Hiszen tényleg nem lehet azt mondani, hogy ne lenne elegük sokaknak abból, ami van, és ne szeretnének mást. Bármit. Csak hát megkésett próblkozásnak tűnik egy héttel a választások előtt először felmutatni az erőt az egységben. Az, hogy Bajnai Gordon ma is kibeszélt (szavazzatok ránk, ha nem ilyen lovat akartatok, akkor is), nem kibeszélés volt, hanem kísérlet azok visszaszerzésére, akiket az összefogás szélesedése elriasztott. Azok visszaszerzésére, akik az LMP-t választották. Erről szólt az is (megint Gordon előadásában), hogy mindenki, aki nem a Kormányváltókra szavaz, Orbán Viktorra szavaz.
Attól függ, ahogy mondani szokás. Ha abban gondolkodunk, hogy tényleg van-e mód kormányváltásra, akkor igen. Akkor nemcsak a Fideszre leadott szavazat segíti a Fideszt, az összes többi is, ami nem a Kormányváltókra megy. De van egy szomorú hírem: kormányváltásra nincs mód (úgyhogy bátran szavazzatok az LMP-re, már ha a színesebb parlamentet reálisabbnak-elérhetőbbnek látjátok).
Ez a hajó elment, pajtások.
A magyar politika stabilitása Gyurcsány Ferenc 2006 utáni idétlenkedése (visszafogottan fogalmazok) alkalmából megbomlott, azóta minden billeg. Hol ide hajlik, hol oda dől. Régi struktúrák omlanak össze, újak épülnek a helyükre, hónapok alatt mennek végbe alapvető változások. Amennyiben a bal a nagy krach után egyből építkezni kezd, bármi történhetett volna. Nem kezdett. Évek mentek el azzal, hogy az erőcsoportok kijelöljék egymás helyét, kiharcolják saját pozícióikat. A csatározások ma értek véget, konkrétan. Ma látszott először rendesen, hogy fegyverszünetet kötötöttek (egy ideig eltart ez, a választási vereség után folytathatják a dulakodást). Ez az, aminek balfelől nézvést hamarabb be kellett volna bekövetkeznie. Felhalmozódott annyi utálat az Orbán-rendszerrel szemben, hogy ha a bal konszolidációja (tegyük fel) 2012 októberére véget ér (azért mondom ezt a dátumot, mert akkor lépett színre Bajnai Gordon), most esélyesek lennének.
Jó lett volna ez Magyarországnak? Mondjuk úgy, hogy biztos nem vagyok benne. Magyarországnak semmi sem jó. Az a helyzet, hogy bal vagy jobb, egyre megy, ezek az emberek vagy sose voltak erősek és értelmesek, vagy elkoptak az elmúlt huszonöt évben.
2002-ben ment először a szöveg, hogy a Nagy Árokásás miatt barátok ugranak egymás torkának, családok esnek szét. Ez inkább hülyeség volt, mint nem. Közben meg is szokták a népek, hogy nincs közös nyelv, nem érthetik egymás szavát. Azóta rá se hederít senki, hogy ugyanazok a mondatok mást jelentenek. Azóta az sem annyira feltűnő, hogy mennyire különbözőek a különböző Magyarországok. Más a Fideszé, más a Kormányváltóké, más a Jobbiké. Közük sincs egymáshoz. Egyre kevésbé van közük egymáshoz. Minden szétcsúszott.
Hogy lehet ennek vége? Sehogy? Tény, hogy olyan ország nincs, ahol liberálisok és konzervatívok egymás tenyeréből ennének. Van azonban egy kis gond: Magyarországon huszonöt év után sem tudjuk, ki a liberális, ki a konzervatív.
Főként pedig, hogy ki a köcsög kommunista.
Huszonöt éve erről szól minden választás, bárki is volt előtte kormányon. Az is, amelyre április 6-án kerül sor. Abszurd ez. De dráma-e, vagy komédia? Magyarország 2002 óta a legjobbak közül leküzdötte magát a leggyengébbek közé a régióban. Ebből nyolc évre a bal-, négyre a jobboldal lehet büszke. Eddig. Orbán Viktor kap egy esélyt, hogy egyenlítsen. 8-8-ra. Megérdemli? Nem. Az ellenzéke megérdemelné? Nem. Egypártrendszer lesz a végére? Nem. Egészséges lesz Magyarország a végére? Nem. Lesz közük a különböző Magyarországoknak egymáshoz? Nem.
Ki lesz a kommunista 2018-ban? Hát, azt majd meglátjuk. Ha megérjük. Utána csak azt kell kivárni, amíg ez már nem lesz kérdés. Menni fog, fél lábon is, nem igaz?
(fotók: Marjai János/MTI, Beliczay László/MTI, Nagy Attila/Cink)