Kellett sopánkodni, hogy a koreai kaja túlárazott és túlbonyolított Magyarországon. A Keleti pályaudvar aluljárójában hónapok óta megy a K-Pop, egy hibátlan koreai büfé, és aprópénzért lehet olyat enni, mint sehol máshol: hottokot, kjeranppangot, kárászfánkot, mandut.
Kellett sopánkodni, hogy a koreai kaja túlárazott és túlbonyolított Magyarországon. A Keleti pályaudvar aluljárójában hónapok óta megy a K-Pop, egy hibátlan koreai büfé, és aprópénzért lehet olyat enni, mint sehol máshol: hottokot, kjeranppangot, kárászfánkot, mandut.
Már az elhelyezkedés tökéletes. Pont olyan aluljárókkal van tele az összes dél-koreai város, amilyen a tavaly tavasszal átadott Baross téri lett: metrómegállók köré szervezett, jellegtelen, de egyáltalán nem lepattant helyek, ahol kisboltok, kávézók és büfék százai működnek. A K-Pop minden részletében simán lehetne bárhol Dél-Koreában is, sokkal-sokkal koreaibb hely, mint Magyarországon bármi, ahol eddig voltam.
Azért is, mert ez az első hely, ahol fillérre annyiba kerülnek az ételek, mint Dél-Koreában, azaz elég kevés pénzbe. PV kollégámmal látogattuk meg a helyet, aki két éve néhány hónapig Szöulban élt. Belépés után döbbenten vigyorogtunk, közben megjelent egy csoport Korea-mániás tinilány, akik az ételek kirendelése után olyan intenzitással csaptak a koreai nacionalizmusba, hogy az még a Korean Students Speak blogra is felfért volna. Ketten együtt 1800 forintért ettük degeszre magunkat, a következő ételekkel.
Kjeranppang (계란빵), azaz zöldséges-rántottás szendvics (200 Ft)
Az ebben a halál egyszerű kajában az az érdekes, hogy remekül illusztrálja az eszelős tempót, amivel Dél-Korea változik. Jenny például – Budapesten élő koreai ismerősöm, aki családjával gyerekkorában, a 80-as években költözött Amerikába – egyáltalán nem ismerte, annak ellenére, hogy nem asszimilálódott, és ő is a mai napig rendszeresen jár haza rokonokat látogatni.
Amikor 2012 őszén először voltam Szöulban, a kjeranppang teljesen manuálisan készült. Feltörtek egy-két tojást, összekeverték, rádobtak közben egy sütőlapra némi csíkokra vágott répát és hagymát, mellé két szelet kenyeret, a tojás ment a zöldségekre, összesült, só, az egész bele a kenyérbe, majd – bájosan koreai módra – mindez egy papírpohárba.
PV 2013 februárjában költözött Szöulba, amikor még így is lehetett kapni, de megjelentek az első kjeranppangrobotok is az utcasarkokon, melyek folyékony kenyértésztából és előre bekevert tojás–zöldség-masszából sütötték a szendvicset. 2013 őszén, amikor legközelebb Szöulban jártam, már csak ilyet lehetett kapni, a manuális kjeranppang eltűnt, cserébe minden utcasarkon sütötték a robotost. Ha rákeresünk koreaiul az étel nevére, már csak ezeket az uniformizált robotkjeranppangokat láthatjuk (elég finomak, és a papírpohár is maradt).
A K-Popban úgy csinálják, hogy egy tósztkenyér méretű keretbe öntik az előre bekevert tojás–zöldség-masszát, mellette vajon megsütnek két szelet kenyeret, és olyan lesz a végeredmény, mint a régi, manuális kjeranppang. Boldogan faltuk mindketten.
Hottok (호떡), azaz cukros-magos palacsinta (200 Ft)
Ezt minden sarkon árulják Dél-Koreában a hideg hónapokban, a legegyszerűbb változatban fahéjas cukrot dugnak sűrű palacsintatészta közepébe, majd nyeles koronggal egy sütőlapra nyomják. Forró, karamellás, ropogós ragacs lesz, amivel egyszerre lehet leégetni a szájpadlásunkat és leenni a ruhánkat. Csodálatos étel.
A K-Pop a spécibb változatot árulja, amiben cukrozott olajos magvak is vannak, ha jól jegyeztem meg, mandula. Remek dolog, és eléggé pont olyan, mint amit Szöulban kapni.
Mandu (만두), azaz káposztás-disznóhúsos gombóc (500 Ft/5 db)
Ez nagyjából ugyanaz a gombóc, ami Japánban a gjóza és Kínában a csiaoce, félhold alakú, töltött tésztatáskák. Egyáltalán nem rossz, de ebből például ettem már jobbat Budapesten is – a Funky Pho étteremben –, ennyi pénzért viszont még csak megközelítőleg sem árulja nálunk senki (öt mandu ezer-kétezer forint között szokott lenni).
Bungoppang (붕어빵), azaz kárászfánk, azaz hoduppang (호두빵), azaz diófánk (250 Ft/5 db)
Ezeket szintén az utcán sütik Dél-Koreában, fantasztikusan kinéző, koromfekete, lánchajtású, gáztüzelésű robotokkal. Ha jól van beállítva, pont megsül a fánk, amíg a cellák megtesznek egy teljes kört. Ezt a fánksütő robotot Puszan egyik buszpályaudvarán fényképeztem:
A fánksütő robotok hatalmasak, a K-Popban egy kisebb, asztali méretű változat van:
Kárászfánkból sokféle van, az eredeti arról kapta a nevét, hogy kárász alakú formában sütik (a bungo koreaiul a széles kárász [Carassius carassius]). A K-Popban dió alakú forma van, és a töltelék is diós.
Ettől az ételtől lesz dermesztően hiteles a hely. A bungoppang hoduppang igazából nem finom, mindenfelé ettem Dél-Koreában, és sehol nem volt az. Szerencsére a K-Popban sem! Laktatónak mondjuk laktató, és pont olyan olcsó ez is, mint Dél-Koreában.
Update
Természetesen azért dió alakú és dióval töltött a kárászfánk, mert ez nem egy kárászfánk, hanem egy diófánk, aminek külön neve van.
Van még egy tévé is a falon, ami az aluljáró felé fordítva koreai videóklipeket vetít
Nem bírtunk többet enni, úgyhogy minden más a következő körre marad, de van nutellás és habos gofri (minden rendes dél-koreai piac elengedhetetlen csemegéje), tejeskávé (szintén), belpiacos csipszek (édeskrumpli, tintahal), és mindennek a teteje, a teljes, érthetetlen szürreál: Szamdaszu márkájú, Csedzsu szigetéről származó ásványvíz. Amit egyébként Dél-Koreában is csak Csedzsu szigetén lehet kapni, a szárazföldön én sehol nem láttam.
Ha kíváncsi vagy, mit esznek igazából az emberek Szöulban, amikor csak jönnek-mennek a napjuk során, megéheznek, és gyorsan be akarnak kapni valamit, akkor hagyd a háromezer forintos bibimbapokat, és ebédelj 600 forintért a K-Popban. Remek szórakozás.
[A képeket én készítettem, kivéve az utolsót, amit PV]