Megtekintettem a Real Madrid-Barcelonát, 3-4 lett a vége, de az eredmény fontos a legkevésbé, mármint semleges szurkolói szemmel. Ilyen őrületet ritkán látni, nemcsak mindenféle mutatványokból volt rengeteg, egyéb savakból-borsokból is, a hülye bírót is beleértve.
Néhány hónapja bevezettettem a Digit, azóta viszonylag gyakran nézek labdarúgást, és azt tapasztalom, hogy a legmagasabb átlagszívonalat a német hozza, nem rossz az angol sem, a halálosan unalmas és hangulattalan olaszt el lehet felejteni, a legmenőbb meccseket viszont egyértelműen a spanyolok csinálják. A németek mennek, mint a bolondok, mindegy, kik játszanak, akár egy Braunschweig-Hoffenheim is akkora hajtást hoz, hogy ihaj, sehol semmi megalkuvás. Ehhez képest egy Celta-Espanyol érdektelen lötyögés.
Viszont nagyon nagyot csak a spanyol nagyok tudnak alkotni, a legcsillogóbb zsenik bírnak a legszebben csillogni.
Űgyhogy le is ültem határozottan a me esti El Clásico elé, és pislogtam, mint a bagoly. Olyasmivel, mint amit ez a két csapat – különösen az első fél órában – produkált, jó ideje nem randevúztam. Nívó, feszültség, izgalom, fordulatok perfekt küvéjét tették oda a pályára. Plusz volt hét gól – hármat Lionel Messi lőtt -, igaz, kár, hogy ebből három tizenegyesből.
A végére kicsit megbillent a világegyetem egyensúlya. Ahhoz, hogy ne így legyen, jobb Cristiano Ronaldóra, jobb védőkre (mindkét oldalon), sokkal jobb játékvezetőkre és kevesebb büntetőre lett volna szükség.
Nekem mindenesetre sikerült levonnom egy újabb tanulságot, majd jó lesz valamire. Arról lenne szó, hogy ezekben az inflációs időkben – úgy értem, annyi mindent adnak a tévék, hogy az már abnormális – tényleg csak a fontos meccsekre célszerű rákészülni, csak azokban érdemes bízni. Így jó eséllyel máris vagányabbnak tűnhet ez a sokra hivatott sportág, és vele szebbnek az élet. Hiszen a nagy futball mindent szebbé tesz.
(fotó: Denis Doyle/Getty)