Mellbevágóan ízléstelen és félrevezető cím a Hot!-ban Czeizel Endréről

Illustration for article titled Mellbevágóan ízléstelen és félrevezető cím a Hot!-ban Czeizel Endréről

A halálos sajtóátverés minősített esete: még én is kicsit izgatottan lapoztam föl a magazint, látva Az öngyilkosság is eszembe jutott címet.

Advertisement

Óriási klasszikus a magyar bulvármagazin-iparban az a címszerkezet, amit a Kádár-korszak óvodáiban és általános iskoláiban divatos viccelődésre emlékezve magamban úgy hívok, hogy "anyád kurva – mellett ment el a piacon". Az ilyen címadás lényege, hogy kívülre valami brutálisan hangzó idézetet vagy tényállítást tesznek ki, és odabentre lapozva kiderül, a dolog valaki mással vagy 36 évvel korábban történt.

Remek példa volt erre, hogy amikor Szikora Róbert X-faktor-zsűritag volt, egy év eltéréssel a Hot! és a Story is elsütötte a Szikora Róbert titokban elvált a feleségétől címet , ami igaz volt, csak éppen a híresen családszerető Szikora, aki ezerszer lenyilatkozta, hogy a felesége volt az egyetlen nő az életében, nem most, hanem száz évvel ezelőtt vált el, és azt is egészen rövid időre, valami örökség megszerzése végett, majd azonnal össze is házasodtak újra.

Advertisement

Czeizel Endre esete annyival súlyosabb, hogy róla tudni – mert lelkesen nyilatkozik erről –, hogy rákos, kemény kezeléseket kap, jóval túl az orvosok által neki jósolt időn és egy mesés állapotjavuláson. Mivel minden interjújában a gyógyulásba vetett hit fontosságáról és az állapota szinte csodaszerű jobbra fordulásáról beszél, meghökkentő volt az öngyilkos vonal. Hogy odabent kiderüljön, tizenéves korában jutott ez eszébe, a Rákosi-korszakban, amikor tehetséges válogatott focistaként egy májbetegség miatt abba kellett hagynia az élsportot.

Advertisement

A rákosokat szeretik a morbidcímadók, egyszer a Best is kapott tőlem díjat egy Bajor Imré-s címéért.

Advertisement

Egyet viszont meg kell hagyni. A Hot! a borzongató-átrázós címért cserébe a cikk végén elhelyezett egy kis szövegbe ágyazott reklámot Czeizel nemrég piacra dobott anyavitaminjáról, úgyhogy ez a maga módján egy 1-1-es meccs.

Vélemény, hozzászólás?