Most, amikor azzal szembesülünk, hogy ünnepek utáni rendrakásaink porzsákjaiból utolsó két hetünk szinte összes lényegesebb mozzanata rekonstruálható, akkor azt a tömör áttekintést sem érdemes tovább halogatni, ami az év nagy, szutykos mocskos porzsákjának tartalmából szemezgeti ki a legfontosabb szaloncukor-, és
Most, amikor azzal szembesülünk, hogy ünnepek utáni rendrakásaink porzsákjaiból utolsó két hetünk szinte összes lényegesebb mozzanata rekonstruálható, akkor azt a tömör áttekintést sem érdemes tovább halogatni, ami az év nagy, szutykos mocskos porzsákjának tartalmából szemezgeti ki a legfontosabb szaloncukor-, és macskaszar-darabokat.
Nos, éppen itt ülök az ágy szélén, jegyzetelek, szemembe balról a nap hasít, a gépről pedig egy teljesen érdektelen, de mégis nyugtató hatású Johnny Cash Best of szól.
És hát nem jut eszembe semmi. Szar év volt, annyi bizonyos, és olyan megérzésem van, hogy a következő sem lesz sétagalopp.
A világ egy korongecset-fejű pasas mikropéniszére tűzve forog tovább, a babysitter nélkül hagyott, túlmozgásos oroszok meg ott, és akkor kezdenek háborúsdiba, ahol és amikor kedvük szottyan. Hát ilyen világ lett ez, miközben Európában megoldatlan migráns-válság van, amelyet csak – nincs megfelelőbb szó – pikánsabbá tesz a kontinens befogadáspárti országainak lakosai ellen elkövetett terrorcselekmények sora. Erre, a brüsszeli módon fodrozódó habocskára szép meggypiros dekorációként telepedik rá az egyre kattantabb török hatalom kontinentális zsarolási kísérlete.
Nálunk tovább folytatódott a NER-re keresztelt, szervezett bűnözői csoport lealjasodásának médiahátországgal megtámogatott kiteljesedése. A civilek kopaszokkal történő megfélemlítése, a normakontrollt gyakorló szervek szolgai kussolásával megtámogatva, a múlt század húszas-harmincas éveinek Amerikájában tevékenykedő, Al Capone-féle, gépfegyveres “szavazóbiztosokat” juttatta eszembe.
Úgy a liget-balhé, mint az érdemi ellenzéki szerepet végző kevesek habonyi lekaraktergyilkolása, vagy a méltatlan gyűlöletkampányra építő, teljesen felesleges, és kudarcba fulladt népszavazás, a Népszabadság megkerülős hátba szúrásáról és kivéreztetéséről már nem is beszélve, egytől-egyig megmutatta, hogy Orbánisztán is sebességet váltott, és a magyar demokrácia ütött-kopott kabátjára egyre napóleonosabb, és nyomasztóbb gombolásrendet erőltet.
Mindez nyakon öntve lopással, korrupcióval, és világviszonylatban is kiemelkedő, irritáló cinizmussal, impozáns szarkupacot képez, amely tetejéről – efelől nincs kétségem – biztosan szuper érzés lehet lekukorékolni.
Orbánék páratlanul alapos munkát végeztek, ami a nyilvánosság “tisztára seprését” illeti. A média – néhány még be nem vett bástyát leszámítva – a hatalom kottájából muzsikál. Ennek a szemfényvesztésnek a legnagyobb vesztese egyébként az a magyar vidék, amely amúgy is a leginkább becsapottnak, és megalázottnak érezheti magát, teljes joggal.
A vidéki nyomtatott sajtó egyben, szőröstül-bőröstül való lenyelése, regionális rádiók Vajna médiaakoljába való fokozatos beterelése a magyar vidék további, immáron szellemi megkárosításához vezet majd. Ja… Semmi feltételes mód, vagy ok bizakodásra. Rövid távon biztos nincs értelme.
A törvényszerűségek hosszútávfutók, lassan érnek, mint a szekrény tetején, alvó macskák közt sárguló birsalma. Ennek a szarkupacnak is megvan a lejárati ideje, mint ahogy minden belülről rohadó képletnek az univerzumban. Néhány paszuj még szárba szökkenhet rajta, gondolva azt, hogy a világ legjobb helyére került, de a ganajazó villa majd felébreszt mindenkit.
Érdekes illatú kupac ez, belapátolva a Kárpátok és az Alpok határolta komposztgödörbe.
Orbán úgy hirdet meg dolgokat, mintha Rákosi elvtárs, és II. János Pál pápa lenne egy személyben. Most éppen a lázadás évét, 2017-re.
Lázadjunk hát!
Azokban a még épen maradt családi hátországokban, baráti közösségekben, gondolkodó sejtecskékben, amelyeket nem osztott meg még a politikai véleménykülönbség, és a másként gondolkodókat demonizáló orbáni propaganda… Ez még megmaradt nekünk.
Hmm… Johnny Cash a Cat’s In The Cradle-t nyomja. Egész jó. Belinkelni persze szinte értelmetlen, mert eszközfüggően hallgathatod, az összes J. Cash Cat’s in the Cradle dalt. Ezek után miért csodálkozunk azon, hogy az amerikaiak nem értik a körülöttük lévő világot? 🙂
Mit is akartam? Ja igen!
Megyek porzsákot cserélni.
Boldog Új Esztendőt Mindenkinek!