Fantasztikus nagyinterjút közölt a Financial Times a tíz éve börtönben sínylődő, elvileg egy év múlva szabaduló orosz milliárdossal, aki mostanra a gulág Yodája, dobozt hajtogat, szereti az almát, és hisz Oroszország jövőjében.
Hodorkovszkij a Putyin-rezsim talán legismertebb politikai foglya, akit Oroszország leggazdagabb embereként, a Jukosz olajvállalat vezetőjeként tartóztattak le 2003. októberében, majd ítéltek el, azóta már új vádak alapján is. Büntetését jelenleg a karéliai Szegézsában, a finn határ közelében tölti, ahol „jobb az idő, mint Krasznokamenszkben [az orosz-mongol-kínai határon fekvő uránbányában, ahol Hodorkovszkij másfél évet töltött]. Ott mínusz 45 volt télen, plusz 45 nyáron, kint voltunk a nyílt sztyeppén. Itt finn a klíma: mínusz 20–30 télen, nyáron a plusz 25 is megvan.”
Az interjút levélben készítette Neil Buckley, a Financial Times újságírója, ügyvédein keresztül juttatta el a kérdéseket Hodorkovszkijnak, aki pár héttel később elküldte a válaszokat. Nagyon érdemes az egészet elolvasni, addig is itt van néhány érdekes részlet.
A napi munkáról:
Megint sorba állítanak, elindulunk, mint egy temetési menet, az ellenőrző pontig. Megmotoznak. Az üzem. Egy üres, hatalmas, hideg hangár, ami látott már szebb napokat. Egy kis sarkában dolgozunk, papírmappákat hajtogatunk. Szebb munkát végezne a gép, de le kell kötni valamivel a foglyokat. Havonta 10–15 dollárt kapunk a munkáért, készpénzben. Hetente egyszer lehet vásárolni a börtönboltban, ennyi pénzért 1–2 kiló cukorkát, négy konzervet, vagy öt doboz cigit adnak. Mást nem is nagyon lehet kapni. Néha van almájuk. Szeretem az almát…
A szállásról:
Húszan vagyunk a szobában, ami 30–40 négyzetméteres. Most nincsenek sokan, legtöbben (így én is) az emeletes ágyak alsó szintjén alszanak. A falak ki vannak festve, aki akarja, ki is tapétázhatja őket. A padló fa. Karéliában vagyunk, van belőle elég.
A barakkoknak normális ablakai vannak. Az ablakból a szomszédos barakk és a köztünk lévő fal látszik, szögesdróttal a tetején. Van egy tévészoba, ahol teázni is lehet. Tíz ilyen barakk van a „zónában”. Ezen kívül van még a menza, egy iskola, irodák, külön szobák a látogatóknak, és az üzemi rész – a hangárok. A kerítésen túl ott az erdő. Látszanak a papírgyár kéményei.
A hangulatról:
Változott valamelyest a hozzáállás az elmúlt tíz évben. A börtönben tisztelik az életkort (mostanra idősebb vagyok a legtöbb fogolynál) és a büntetés idejét (tíz év sok idő). Persze a hírnév is fontos, valami, amit elmesélhetsz a társaidnak („Ezzel és ezzel ültem!”)
[…]
Nem esik nehezemre megtalálni a legtöbb emberrel a hangot, kivéve azokkal, akiket mélyen megvetek. Vannak ilyenek is, bár nem sokan. Nem tudom leplezni ezt az érzést, de nehezen tudok változtatni azon, amit mondjuk az erőszaktevők iránt érzek. Persze ők is emberek…
[…]
Nem tapasztaltam különösebb kegyetlenséget a munkatáborokban és a börtönökben. Sőt, kevésbé veszélyes itt az élet, mint odakint, mert itt általában nem iszik senki és kábítószerhez sem tud jutni.
A bizonytalan szabadulásról:
2007-ben, amikor azzal a teljes hülyeséggel vádoltak, hogy elloptam a Jukosz összes olaját, rábírtam magam, hogy elfogadjam a véget nem érő börtönbüntetés gondolatát. Amikor Putyin elnök azt nyilatkozta 2012-ben, hogy a büntetésem végén kiszabadulok, nem volt könnyű hinni a szavainak.
Úgyhogy ha „meggondolja magát”, kemény lesz, de nem leszek tőle depressziós. Nem én vagyok az egyetlen orosz rab, akinek meg kellett tanulnia együtt élnie a bizonytalan ideig tartó börtönbüntetés gondolatával.
A Putyin-rezsimről:
A putyinizmus az egyetlen vezetőre épülő autoriter államkapitalizmus. Kísérlet a társadalom és az államapparátus kordában tartására kompromat [terhelő bizonyítékok] és a törvények önkényes alkalmazása által. A független állami és civil szervezetek lényegének folyamatos pusztítása. Kísérlet arra, hogy egy óriási országot „kézivezéreljenek”. Így nem lehet korszerű országot építeni.
A gazdaságról:
A jogbiztonság hiánya oda vezetett, hogy folyamatosan áramlik el a tőke és az emberek, hogy egyre csökken a hosszú távú magánbefektetések száma, hogy őrült mértékben lopják az állami vagyont – a korrupció mára a GDP 10 százalékát is felemészti.
Azt gondolom, hogy más szemlélettel egy nyersanyagokban ennyire gazdag ország, ahol európai mércével alacsony a fogyasztás és jó minőségű az infrastruktúra, évente nem 2, hanem 6–7 százalékkal növekedhetne a következő egy-két évtizedben, és végül Kanadához hasonló életszínvonalat érhetne el (Kanada hasonló természeti, éghajlati és népsűrűségi adottságokkal rendelkezik).
Fotó: AP Photo/Dmitry Lovetsky