Obersovszky főbe lőtte magát, Bencsik András bogozza a kötelet, Illés Zoltán megtébolyodott. Rákosi Mátyásnak írtak ilyeneket, amit a Közszolgálat főszerkesztőnője. Ilyet azért 2010 óta se nagyon láttál!
Kétségtelen, hogy nem az önálló, karakteres véleményalkotás klasszikus terepe egy Közszolgálat című, egy minisztérium által kiadott magazin publicisztika rovata, aminek az online felülete a kormany.hu-n belül található. De az, amit H. Petró Ilidkó főszerkesztő művelt, az túlmegy minden határon. Na jó, nem mindegyiken, csak a magyar-észak-koreain meg a magyar-szovjeten meg a magyar-kubain.
A cikk, amiről beszélek, egy publicisztikába oltott klasszikus beköszöntő, aminek az első fele megteremti az adott lapszám olvasásához ideális hangulatot, a második fele pedig elsorolja, konkrétan mi minden olvasható ebben a kiadásban. Annyira erős a szöveg, hogy én versformára tördeltem az elejét. Nézd meg, aztán olvasd el eredetiben, prózának tördelve, főleg azért, mert ez a teljes szövegnek csak kábé a harmada és a másik felében is szenzációs fordulatok vannak.
H. Petró Ildikó: Sajnos
Sajnos nem ismerem személyesen.
Persze szeretném, de hát ki ne szeretné.Idei március 15-i beszéde után ismét melegség töltötte el a lelkemet,
mint minden beszéde végén,és nem feltétlenül az elmondottak miatt,
hiszen azok egyértelműek, hanem azért, ahogyan minden egyes alkalommal
szemöldökét felhúzva,
fejét kissé zavartan lehajtva,
papírjait rendezgetve
igyekszik leplezni meghatottságát.Merthogy meghatódik…
Most, a választások után, amikor soraimat olvassák,
„egységbe forrott erőinknek" köszönhetően már büszkén mondhatom, hogy
kicsiny, de egyre erősebb hazám miniszterelnöke
változatlanul a nagyon is emberiOrbán Viktor.
Petró legfontosabb inspirációja nyilvánvalóan Vlagyimir Majakovszkij híres verse volt:
Elment a nap, táskájába tevén
ügyeit, gondjait. Csönd lesz talán.
Ketten vagyunk most, Lenin meg én,
Lenin mint fénykép szobám falán.Száját harsány szó feszíti szét,
bajusza mereven fölfele néz.
Homloka ráncában az emberiség,
hatalmas homlok, hatalmas ész.Alatta sok ezer ember vonul,
lobogók erdeje, karok fûszálai.
Fölállok, arcomon az öröm kigyúl
jelentéssel kell most elébe állani:Lenin elvtárs hadd szólok pár kurta szót,
nem szolgálatilag, szívből csupán
Lenin elvtárs, tudja, pokoli mód
nehéz amit végzünk egymás után.Adunk már ruhát a mezítelennek,
több már a szén s az érc – ez, ugye, szép?
De persze, emellett – hadd mondom el Önnek,
sok még a szenny és a buta beszéd.Míg átrágjuk magunk rajta, kimerülünk.
Ön nélkül sokan eltévedtek már,
ezen a mi földünkön, itt körülünk
s körös-körül igen sok gazember jár.
(Illusztráció: dinka.hu, a tippért örök hálám Martinkó professzornak)