Kategóriák
konc

Mire jó egy Josey Wales?

Illustration for article titled Mire jó egy Josey Wales?

A konc univerzumában kóborlók jól dokumentált filmesztétikai állásfoglalásokkal találkozhatnak, ha nem is lépten-nyomon, de alkalmanként, és mindenképp hangsúlyosan. Persze valamennyien élesen eltérő ízléssel bírunk. Én magam például egynél számosabb alkalommal adtam hangot már azon gyerekes meggyőződésemnek, miszerint a jó filmben igenis legyenek sárkányok, bazi nagy gépágyúk, csöcsök és veszélyesen villódzó mutánsok; az ideális filmben mutáns sárkánycsöcsök is lennének, mondjuk olyat eddig nem láttam. Vagy legalább sivatagi róka legyen benne. Meg kaméleon, vagy még inkább axolotl, mer’ az olyan cuki.
De azért komolyan is szoktam ám filmeket nézni, elmerengek az alkotás mélységeinek mélységein és magaslatainak magaslatain, s akárha a megakadt homokszem az órában, torlaszolja el az idő folyását bennem egy-egy sorskérdés felvetése.

Advertisement

Bizony.

Ott van például a Clint Eastwood kérges arcélével celluloidba álmodott törvényen kívüli Josey Wales. Aki mindig ügyel, hogy az ellenségeinek a szemébe süssön a Nap. Neki meg a háta mögött legyen. És akkor egyszer csak a mélység szédítő örvénye nyílik meg lábam előtt, s meg akarom végre az egészet érteni. Mert mi van, ha egyszer eléri a nyugati partot az a sötét pej kanca, és nincs más irány, mint a Kelet? Vagy csak egy pillanatra kihagy a figyelem, és a végtelen Préri illata felé fordulva tér nyugovóra hősünk. És jön az ellenség, és ő ott áll, tekintete a messze Keleten előbukkanó, vakítóan narancsszín villódzást vallatja, és már tudja, hogy ennek a tetves napnak reszeltek; vágtató almásdereseken közelednek a fekete kalapos gonoszok, gyermekei lemészárlói, sőt: még a kutyát is, a rohadékok! És a hátunk mögött már tényleg nincs semmi de semmi, csak a rohadt nagy, óceánkéken zúgó óceán, meg a lassúdad lebegő, lágy fingszag.

Vélemény, hozzászólás?