Mondtam már, hogy az olyan könyveket szeretem, amelyek nemcsak fajsúlyosak és stílusosak, hanem történetük és lendületük is van? Gondolom, igen. Nos, a Salamon király szorong ilyen.
Mondtam már, hogy az olyan könyveket szeretem, amelyek nemcsak fajsúlyosak és stílusosak, hanem történetük és lendületük is van? Gondolom, igen. Nos, a Salamon király szorong ilyen.
Több mint harminc év eltelt a két Émile Ajar között, amit olvastam, de ez abból a szempontból nem különös, hogy közben, ha jól látom, nem jött ki tőle magyarul semmi más. Az Előttem az élet sok-sok kiadása után csak nemrég jelent meg aztán ez a Salamon király is a Parknál, ami amúgy még 1979-ben íródott. Később már nem is íródhatott volna – de erről később.
Az Előttem az élet biztos megvolt sok mindenkinek, meghatározó élménye a regény az én nagykamaszkoromnak is, és most azon csodálkozom, hogy azóta egyszer sem vettem elő megint. Vannak megmagyarázhatatlan jelenségek. Ahhoz képest, hogy annak egy kallódó kisgyerek a hőse Észak-Afrikában, a Salamon a másik véglet, ebben egy 84 éves dúsgazdag zsidó kereskedő próbál nem tudomást venni arról Párizsban, hogy az életnek előbb-utóbb vége lesz.
A több szálon bonyolódó sztori persze nemcsak róla szól, van itt egy csomó különös figura, a gengszterképű, de jólelkű és a bolygó sorsáért is sokat aggódó, valamint lexikonszócikk-buzi taxisofőrtől az elfeledett sanzonénekesnőn, a vagány könyvesbolti eladón és néhány megélhetési bevándorlón át egy lelkisegély-szolgálat számos munkatársáig. A legfontosabb kérdés az, hogy Salomon Rubinstein, a nyugdíjas nadrágkirály összejön-e évtizedek múltán Cora Lameneire-rel, a húsz évvel fiatalabb énekesnővel, aki egyébként igazán büszke rá, hogy a 2. világháború idején nem adta fel a náciknak a pincében rejtőzködő és érte szerelmesen rajongó kereskedőt – pedig tudta, hol található –, viszont meg sem látogatta soha, sőt összejött egy kollaboránssal. Ezt az alakot a háború után aztán kivégezték, és ha már úgy alakult, a nőjét is partvonalra tolták. Mindeközben azért az sem mellékes, hogy Jean, a 25 éves, kemény öklű, szívesen filozofáló és bizonytalan akaraterejű taxisofőr – nem mellesleg ő meséli el egyes szám első személyben az egészet – mire jut a végén a korban inkább vagy kevésbé hozzá illő nőkkel.
A regényben talán Salamon nadrágkirály szorong a legkevésbé. Ő nem hajlandó félni a haláltól, és ebből meg minden másból nem kevés mókás és szórakoztató fejlemény kerekedik ki, addig, amíg a helyükre nem kerülnek a dolgok. Közben nemcsak a történet van, nem egy könnyed és jelentéktelen lektűr ez, sorjáznak a vidám és pontos meglátások meg felismerések – mondtam már, hogy Jean szívesen filozofál –, továbbá az ügyesen megrajzolt és életteli figurák.
Ez például az egyik kedvenc idézetem:
Manapság, hála a tömegkommunikációnak, a hordozható rádiókészülékeknek és kivált a televíziónak, az egész világ láthatóvá vált. A modern idők legnagyobb forradalma ez: a világ hirtelen támadt vakító transzparenciája. Az elmúlt három évtizedben többet tudtunk meg magunkról, mint előtte évezredek alatt, és ez óriási trauma.
Remélem, kontextus nélkül is vicces – de tegyétek hozzá 1979-et. És van még sok hasonló.
Ezzel együtt szóvá kell tennem, hogy valamivel több szerkesztés ráfért volna a regényre, mivel egyrészt ismétlődő momentumok is akadnak, másrészt a vége el lett kenve, olyan érzésem támadt, hogy a szerző nem volt egészen biztos benne, hogyan is kéne befejezni. Úgyhogy úgy fejezte be, hogy valósággal árad belőle az élet szeretete és úgynevezett igenlése.
Azután nem sokkal később, 1980-ban az író egyszer csak fejbe lőtte magát és meghalt. Émile Ajar, akit akkor inkább Romain Garyként ismert az irodalom iránt érdeklődő közönség – hogy az Émile Ajar is a Roman Kacewként Vilniusban született francia háborús hős és sztárszerző álneve, csak később derült ki –, nem volt többé. Úgy látszik, sehogy sem hitte el magának, amit a Salamon királyban állított: vagyis, hogy sose késő.
Kár. De ti azért olvassatok mindennap!