A függetlenség napja rendezőjének új filmjében egy vicces amerikai elnök próbálja kipucolni a terroristákat a házából. Az elnök végveszélybent nézni olyan, mintha a nyolcvanas években ülnél be egy filmre.
Én tényleg nem vagyok az az ember, aki szerint régen minden jobb volt, nem sírom vissza Madonnát amikor Miley Cyrusra nézek, nem kommentelek olyanokat, hogy Ez neked egy cikk? és főleg nem pampogok amiatt, hogy a 3D tönkretesz mindent, ami miatt jó moziba járni. Viszont egy dolgot baromira hiányolok a mai filmekből, az pedig a nyolcvanas évek akciófilmjei. Igen, Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger meg Dolph Lundgren. A nyolcvanas évek Reagen-korszakában az akcióhősök még nem szerencsétlen mindennapi emberek voltak (ezt a Die Hard rontotta el), nem voltak komoly morális dilemmáik és traumáik (ezt mondjuk a Batman: Kezdődik!, de most nem jut eszembe hirtelen más), hanem ők voltak azok az übermenschek, akik berúgták az ajtót egy dzsungelkunyhóban, hozzábasztak egy bozótvágó kést egy dél-amerikai zsoldoshoz, aztán röhögve mentek tovább. Na ők már nem léteznek a moziban. Ahogy nem lesz soha megint hajmetál, úgy nem lesznek soha olyan filmek, mint a Kommandó.
Tudom, a Feláldozhatóak 1-2. hasonlót próbál tenni, de az milyen már, hogy egy egész különítményt kell összehozni ezekből a nyugdíjasokból, hogy bárkit is érdekeljen.
Amikor viszont Az elnök végveszélybent néztem, úgy éreztem, hogy így lehet a legközelebb jutni a 2010-es években a Kommandóhoz. Roland Emmerich (A függetlenség napja, Holnapután) filmje ugyanis nevetséges, szórakoztató, izgalmas, pofátlan és dilis. Nevetséges, mert arról szól, hogy egy nemzetbiztonsági testőr és az amerikai elnök maga próbál lekapcsolni egy valag szélsőjobbos kommandóst, akik betörtek az elnöki lakosztályba. Szórakoztató, mert valahogy így is bele lehetett szuszakolni egy autós üldözést. Pofátlan, mert hiába rendezte egy európai, ráadásul német, van benne egy marék olyan kép és mondat, amiktől Rush Limbaugh, az amerikai rádió Molnár F. Árpádba oltott Novák Elődje végzetes, hetekig tartó erekciókat kapna. És dilis, mert hát elolvastátok ezt a bekezdést? Az amerikai elnök lelő benne valakit és vicceseket mond!
És micsoda amerikai elnök! Amerikai filmben országfő Az elnök különgépében jutott legközelebb a kúlsághoz, de ott a megrozzant, morcos, de még mindig pofonképes Harrison Ford játszotta a figurát. Itt Jamie Foxx, aki amikor elhagyja a cipőjét, akkor nem a makkosat veszi le a polcról, hanem a Nike-t, aki káromkodik és páncélököllel lő ki a limuzinjából és aki képes szétgéppisztolyozni valakit a saját konyhájában, ha az történetesen a harmadik világháborút akarja kirobbantani. Oké, ha bármikor úgy érzed, hogy ez alapján simán megnéznéd Az elnök végveszélybent, akkor jó úton járok.
Azért mondom, mert vannak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy bárkit rá tudnék beszélni Emmerich filmjére. Az elnök végveszélyben kinézetre egy ostoba film, egy hangosbeszélő, amiből látszólag köpködik a propagandát, egy akciófilm, amiben röhejes dolgok történnek és még röhejesebb dolgokat mondanak ("Elindult a nemzetközi világbéke-program!"). Van benne gonosz, marcona terrorista. Van benne egy bajba került, mégis talpraesett kislány. Van benne egy hekker, akin olyan szemüveg van, amit Walter White is cikinek tartana. Van benne cselszövés, ármány, sokan hajolgatnak monitorok fölé miközbe rádiókba parancsokat ugatnak. Pont olyan, mint a 24, azzal a különbséggel, hogy Jack Bauer egy vicces, Ytong-tégla fejű srác és az amerikai elnök egyszerre.
Én akkor éreztem magam ilyen jól moziban, amikor óriásrobotok vertek óriásgyíkokat a Csendes-óceánban.
Az elnök végveszélyben ma kerül mozikba. Itt az előzetese:
Kép: outnow.ch / Sony Pictures Releasing