Még hátra van belőle majdnem egy hét, de mindjárt vége. Négy meccs maradt, egy-egy elődöntő holnap és holnapután, bronzmeccs és döntő szombaton és vasárnap. Mintha direkt így találták volna ki: négy nagycsapat maradt a mezőnyben, két-két európai és dél-amerikai.
Nekem fogalmam sincs, kit kell esélyesnek tekinteni közülük, annyira egyformák. Egyikük sem magaslik ki a többi közül, egyikük sem igazán meggyőző, egyikük sem szerencsétlen.
Brazília. Egy ilyen kaliberű házigazda akkor is esélyes – hiszen csak eljutott a végjátékig –, ha egyébként semmi igazán érdemlegeset nem mutatott eddig a tornán. A brazilok Mexikó ellen játszottak szuper meccset, a kelleténél magasabb polcra tett Kolumbiát két hátvédvillanással és sok rugdosódással győzték le egy borzalmas meccsen – ahol percenként több mint egy játékmegszakítás van, arra pozitív jelzők nincsenek –, ráadásul nemcsak Thiago Silva, a vb talán legjobb hátvédje esett ki a csapatból, hanem a széttérdelt hátú Neymar is, és így nem lesz könnyű. De nem is lehetetlen. Nyertek már világbajnokságot kevésbé színes és tehetséges válogatottak is. Vagy nem?
Németország. Írtam már többször, hogy négy évvel ezelőtt az akkor még sokkal kevésbé rutinos német válogatott mennyivel vagányabb futballt csinált, mint most. Csakhogy a dél-afrikai száguldás – négy-négy gól az egyenes kieséses szakaszban az angoloknak és az argentinoknak is – mégis véget ért az elődöntőben. Könnyen lehet, hogy most meg nem fog. A Joachim Löw-csapatnak is csak egy tényleg jó meccse volt a vb-n, történetesen az első, bár azt is lehet úgy nézni, hogy valójában az ellenfelük – miszerint Portugália – volt felháborítóan gyenge. Mégis túlzás azt mondani, hogy a brazilok ellen több kell, elvégre az, amit a franciák legyőzésekor mutattak, a kívánatos eredmény felől nézvést elég is lehet. Nekem nem lesz elég, mert én nem győzelemre vágyom, hanem jó szórakozásra, de ez az én bajom.
Argentína. A második elődöntőben két egyegyéniséges válogatott csap össze. Az argentinokról tudni lehetett előre, hogy minden azon múlik, milyen formát fut Lionel Messi. Ugyanaz a képlet, mint 1986-ban Maradonával volt. Vagy mint mondjuk 2002-ben Ronaldóval a braziloknak, a csodálatos, de sérülékeny és hízékony fenomén élete legnagyobb tornáját produkálta akkor. Messi egyelőre nem tart ott, ahova ezek ketten emelkedtek vb-győzelmük alkalmából, de nem megy neki rosszul, és még van kétszer 90 perce, plusz hosszabbítás, hogy felzárkózzon melléjük. Ha sikerül, világbajnokok lesznek. Ha nem sikerül, nem lesznek. Ha van igazság, Messinek hivatalosan is nagyobb futballistává kell válnia, mint amekkora Maradona volt – tehetsége és munkája alapján rég az –, de ehhez nyerni kell, legalább egyszer. Mikor, ha nem most?
Hollandia. A hollandokról az argentinokkal ellentétben nem lehetett előre tudni, hogy minden azon múlik majd, milyen formát fut Arjen Robben. Eddig egyetlen támadó sem mutatott többet, mint ez a hihetetlenül lendületes szélső. Nemcsak saját csapatában, az egész világbajnokságon sem. Tudom ám, hogy sokan nem szeretitek – ahogy azt a másikat, a Van Persie-t sem –, nekem sem rokonszenvesek a gesztusai, de amit el kell ismerni, azt el kell ismerni. Itt inkább az a kérdés, hogy a másik antipatikus képes lesz-e felzárkózni mellé. Ami ezenfelül a hollandok mellett szól, az Louis Van Gaal, innen úgy tűnik, nála nagyobb edző nincs a talpon maradt csapatok élén. És hát miért is ne nyerhetne vb-t megint egy olyan válogatott, amely nem nyert még soha? Hadd színesedjen a kép!
Fotó: Themba Hadebe/AP